Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)
18. fejezet: 1613-1614 - Törvények és okiratok
(30) Tetszett, liogy az Kismaria városbelieknek priuilegiurnok helyében maradjon, és annak continentiája szerint harminczadot és vámot, sine tarnen praeiudicio locorum privilegiatorum, ne vegyenek rajtok. (31) Vagyon sok panaszolkodás az harminczadosok ellen, kik az nemes embereken is gyakran rút szitkokat cselekedvén meg is fogták őköt, és az szegénységen is akár mi kicsin marhától is, sőt csak arató és cséplő részekből is, illetlen és módnélkűl való exactiókat cselekedtenek. Azért ha az nemes emberen, ki nem kereskednék, oknélkül cselekednének valami insolentiákot, az decretumban megírt poenán maradjon érette, ezenkiűl az régi usus observáltassék. (32) Jobbágyoknak minden helyekről való kiadása felől observáltassék az beszterczei articulus. (33) Minthogy sokan vadnak, kik Boros-Jenő vidékén sok jószágokat birnak és dézmákot, magok mindazáltal széljel az országban avagy még kiül ez országon laknak, szolgát is nem tartnak rólla, avagy ha tartnak is, nem elegedendőt, csak az jószágok hasznát követik és veszik, nem gondolván az közönséges szolgálattal, végeztük azért, hogy ennek utánna affélék minden húsz jobbágytól egy jó lovast tartsanak continue. Dezna vidékétől elválván, mert az nem oda való jószág. Az ki penig nem akarna tartani, jelentsék meg nekünk, és annak adassék, az ki eltartja rólla az végház őrözésért. (34) Mivelhogy Enyed és más mező városokban ennek előtt való üdőkben sokat nobilitáltanak és eximáltanak, mely nemcsak afféle városoknak, hanem az egész országnak is káros : végeztük azért, hogy ennek utánna senki afféle városokon ne eximáltassék, sőt ha kik volnának is affélék, kik az kolosvári articulus után publicáltattak volna, ennek utánna afféle levelek inualidáltassanak. (35) Végeztük azt is, hogy nemes urainknak és hasonlóképpen az székely urainknak is liázok szükségire az régi mód szerint elegedendő só adassék sub poena in articulis expressa, az nemes emberek tizenkét pénzt adván egy táska darabtól, az székelység azonképpen egy szán avagy egy szekér sótól tizenkét pénzt adván. Ezeken kivííl az székely sóaknára