Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)
17. fejezet: 1608-1613 - Törvények és okiratok
sem titkon, sem nyilván, sem magunk, sem mások által semmit nem inditunk, sem fegyvert nem fogunk, akár mely nemzetség által is, sem ő felsége és birodalma ellen nem practikálunk, hanem az jó békességet, csendes egyességet ő felségével, erdélyi statusokkal, és hozzá tartozókkal örökké megtartjuk. Ha penig meg nem állanók ezeket, és csak valami részéből is violálnók, az mely hütlevelet nekünk az erdélyi fejedelem ő felsége, maga és birodalmabeliek s hozzá tartozók nevekkel, maga keze irása s pecséti alatt adott, annak semmi ereje ne legyen eo facto. Az nevezett conditiok penig igy következnek. Az Első. Hogy most mindjárást, böcsületes meghitt szolgáját, ő felségéhez király urunkhoz bocsássa az erdélyi fejedelem ő felsége, előtte viselvén ebben ő felsége, király urunk ő felsége böcsületit: az következendő magyarországi gyűlésre is pediglen, maga, és Erdélyország nevével, bizonyos főkövetit bocsássa, kiknek jelenlétekben, az mik ultro citroque proponáltatnak, azoknak complánálására lehessenek elégségesek. Az második. Hogy az hajdúság közzűl az jobbágyságot és parasztságot ő felsége mindjárt kiadatja, ő magokat is penig úgy mint az régi hajdúságot, ez tél elmúlván, mindjárást az maga ditiójában szállítja és telepiti, és ott is ugy contineálja, hogy miattok soha semmi háborúság ne legyen. Az harmadik. Hogy ő felsége az erdélyi fejedelem, ez közöttünk lett békeség után, mindjárást minden injuriákat és violentiákat cöerceáljon és menőknek jövőknek szabad utat aperialjon. Itt kin penig az Erdélyhez tartozó vármegyékben az kiktül in praesenti anno, úgymint az mostani disturbiumban jószágok elvétettenek, azokat megadatja. Ezekhez penig igy accedált ő felsége, hogy innét is az mi részünkről, mindeneknek szabad menések jövések engedtessék, és jószágok is az ő felsége híveinek és szolgáinak, hasonlóképpen adassék meg. Az negyedik conditiónak az utolsó czikkelyéről, az hol emlékezet vagyon, mind az két felől elvétetett ingó marháknak megadása felől, igy végeztünk, hogy utrinque megadassanak az kik feltaláltatnak bennök, az ki penig meg nem akarná adni, innen az mi részünkről meg leszen hagyva az itt való generalis uramnak, és a végbeli kapitányoknak is, hogy kénszerítsék
