Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)
16. fejezet: 1605-1607 - Törvények és irományok
í 607. JÚN'. 10—24. 505 gedendő sót adjanak mind Erdélyben és Magyarországban, nagyságod az kamora ispánoknak parancsolja meg. (34) Panaszolkodnak az magyarországi atyánkfiai, főképpen az debreczeniek, liogy az dézmát nem úgy exigálják az dézmások, az mint az régi jó szokás volna, hanem egy-egy bárányért egy egy forintot vesznek; annak felette níhol az mustot is rajtok hagyják, és az árát úgy veszik meg, az mint annakutánna az tiszta bor jár, ki ezelőtt nem volt. Végeztük azért, hogy az dézmát mind borból bárányból úgy vegyék mint az régi szokás, és rajtok ne tartsák; ha penig rajtok hagyják? semmivel az szegín ember ne tartozzék, hanem az dézmás fizetője legyen; a hol usu nem volt az bárány és méh dézmálás, ez után se legyen. (35) Vadnak sok kilömb kilőmb féle panaszok az harminczadosok felől, hogy szokatlan vectigalt exigálnak, holott ennekelétte az első harminczadon száz sótúl den. 20. tartoztak, az után czédula pénzzel megérték, azonképpen az búzából, melyet ide hordoznak, módnélkűl való harminczadot vesznek, ki miatt az búza hordozástúl az szekeresek és kereskedő emberek megidegenedtenek. Könyörgünk azért nagyságodnak, parancsolja meg az liarniinczadosolmak, hogy ez féle tűrhetetlen és szokatlan exactióktúl megszűnjenek, sub amissione honoris et officij, czédula pénzért az harminczadló marhából semmit ne vegyenek, hanem két pénzzel érje meg az régi szokás szerént. És miérthogy isten egy kicsi csendességet adott, az harminczadosok az új helyekről az régi helyekre költözzenek: az vámokon is szokatlan exactiók ne legyenek sub amissione telonij, hanem az vámokon száz sóból vegyenek egyet, és az harminczadon semmit ne vegyenek. (36) Jóllehet ennekelétte is mind inkább minden gyűlésünkben sanciáltuk, hogy az szökött jobbágyok megadassanak: de mégis panaszolkodnak sok atyánkfiai, hogy némelyek főképpen Magyarországban az szabad helyekről és várasokról, úgy mint Váradról, Biharról, váradi vár jószágából, Kis Mariáról, Debreczenből, Belényesból, Baj ónból, Tasnádról, Tasnád tartományából, Szilágy Csehről, Somlyóról, Somlyó tartományából, Diószegről, Mármarosból, Vajda Hunyadról, Körösbányáról, Csúcsról, Tárcsáról és egyéb helyekről, fejedelem