Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)

15. fejezet: 1601-1604 - 1603. febr. 28. Kolosvári országgyűlés

gyűlés bizottságának mondá; a mi tényleg meg is történvén, a részgyűlés hozzá fogott feladatának megoldásához. Mindenekelőtt elkészítették a fölterjesztést a császárhoz, melyet a követek voltak felviendők s melyben 15 pontban a Szuliay és Istvánífy-féle térítvény s a Básta által adott köte­lezvény alapján, a szabad vallásgyakorlatnak, az ország jogai s kiváltságainak megerősítését, hivatalokba magyaroknak al­kalmazását, Maximiiliánnak kormányzóvá kinevezését, stb. kérték. Egyes városok saját ügyeikben külön követeket külde­nek, ellenben több magános főúrra vonatkozólag tettek fölter­jesztést. 1) Azután a követség költségei fedezéséről gondoskodtak. A megyei gyűlésen e czélra kivetett adóból nem gyűlvén be elegendő összeg, a megyékre egy összegben, a székely székekre egyesek által fizetendő adót vetették ki, melyet az illető főispánok, az utóbbiaknál pedig a kapitányok és királybirák a fizetni nem akarókon per nélkül vehessenek fel. Intézkedtek, hogy a mult évi követségi adó egyik pénztárnoka Egri György meg­számoltassék, s a hátralékok beadassanak. Elrendelék, hogy világosítsák fel a törvényhatóságokat, hogy »minémü szükség« kényszerítette a rendeket az adó kivetésére — de aztán, ha valaki nem akarná megfizetni ez adót, annak valamelyik falu­ját az, ki érte leteszi az adót, lefoglalhassa. Minden megyében két főispán és két járás levén, ha valamelyik ezek közül az adó beszolgáltatásában hanyag, a másik ennek jószágát lefoglalhatja: általában ez adó behaj­tására a legszigorúbb határozatokat hozták. Az e gyűlésre meg nem jelent követek jószágán az ispán 200 frtot dúlhat. Elrendelték a latrok kergetését. A követek jószágait visszatértükig hadba menéstől, élés­adástól fölmentették. 2) Márcz. 9-én a rendek kiállították a követek számára a megbízó levelet 3) s két nappal utóbb az időközben Kolosvárra ') L. Törv. és írom. XLII. b). =) U. o. XLII. a) 3) U. o. XLII. c).

Next

/
Thumbnails
Contents