Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)
16. fejezet: 1605-1607 - Törvények és irományok
450 ERDÉLtri OítSZÁGGYTJI.ÉSEK. vala, mennél szebb jó módjával három ezeren ha többen lesznek is Vásárhelyre szállani, itt mi is mennél jobban készen leszünk lovag gyaloggal, az vármegyék is ezen hónak nyolczadik, 9-dik napjára be kezdenek gyűlni. Az úristennek áldott az ő neve, mi ide tűrhető állapotban is vagyunk, nem is árthat Báthori uram kegyelmeteknek, csak magának fog ártani. Kendi István uram is tegnap bepironkodék. Nagy Albert is megszánta bánta latorságát, reájok is küldöttem vala, károkkal is vannak, az élésben is uram ha csak négy vagy ötszáz köböl búzát vihetnének is Fej érvárra, meg annyi zabot, az nap is elközelget nem vár senkitől, meg is indultak immár az ő felsége testével, minden nap közelbb közelbb jönnek, azután rövid lészen az idő az irogatáshoz, ezeknek uram már egyszer helyben kellene állani tiz nap alatt. Azon közben kegyelmednek, ide is el kellene érkezni, az mi jobb kegyelmed cselekedje azt. Most kegyelmed ugyan csak hazájának kedveskedik, szolgál, kit én is kegyelmedtől igen jó neven szeretettel veszek. Tartsa meg az úristen kegyelmedet jó egésségben. Datum Claudiopoli, 2<1» Februarii 1607. Generosae dominationis vestrae amicus paratissimus Sigismundus Rákóczi m. p. Külczim: Generoso domino Joanni Petki de I)ers stb. V Generose domine stb. Az úristentől stb. Káinoki uram megadá az kegyelmed levelét, a kegyelmed levele mellett az több leveleket is egyről egyre megolvastam, kinek elméjek, szivekből járjon, az levelekből meglátszanak, de az szent Pál irása szerint az ösztön ellen nehéz rugodni s nem is az futóké, sem az keresőké, hanem az jó akaró istené, s az úristen velünk, kicsoda lehet ellenünk ? Még uram mind jól vagyon az dolog az mint az előtti levelemben is meg irtam. Kendi uram is ide pironkodék ez estve, Nagy Albert reménkedik, mindent fogad hiv s igaz lészen: Bedő uramat is ma kegyelmedhez bocsátom, kezet fogtam Sennei urammal egy néhány idvességes igét elmondatánk, hogy hiv és igaz