Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)

16. fejezet: 1605-1607 - 1606. ápr. 4. Kolosvári országgyűlés

működését;*) azonban nem ugy a moldvai. Az itteni bizott­ság egy félreértés következtében össze sem ülhetett. Összeillés napjául áldozó csütörtök volt kitűzve — s a székely bizottság az új, az oláh pedig az ó szerint jelent meg a kitűzött helyen — s igy nem találkoztak együtt. 2) Végre is uj határidő kitű­zésében állapodtak meg. 3) Mialatt azonban a magánosok ügyeinek kérdése a két Oláhországgal rendeztetett, kevésbe mult, hogy a helyre állott béke fel nem bomlott. Rudolf kormánya ezt még, mint a kény­szerűség művét is perliorrescálta. Ha tervével, hogy Bocskayt láb alól eltegye, 1604. fel is kellett hagynia, ha Radullal ugyan­akkor kezdett alkudozása félben is maradt: nem mondott le a reményről, hogy egy vagy más úton meg fogja buktatni. Mi­alatt Mátyás és Illésházy Bécsben alkudoztak, Rudolf tanácso­sai erősségeket Ígértek a töröknek, ha Bocskayt elejtik. S mi­alatt a Kátay által beadott méreg következtében súlyos beteggé lett: Erdélyben a székelyek közt lázadás magvait hintették el. April végén, Rákóczy egy kis levélkét kapott, mely figyelmez­tette őt a székelyföldi agitátorokra: »Ezt akarám nagysá­godnak értésére adnom, hogy az Radul vajda és Klustier Ra­dul emberei mostan székely földön vadnak és ez alatt lovakat keresnek, félő, hogy más dologban is járnak. Az emberek igen álnokok, azért nagyságodnak jó idejében nem ártana vigyázni, mert a mint hallom, az Nicolo az oláh képíró, ki Kolosváratt lakik, ez ideig az vajdánál volt, most penig Szebennél kijött, Besztercze felé tartott, hogy Moldvába menjen, ugy hallom, ]) »Akartuk volna — irja a kormányzó 1606 máj. 31-ről Petkinek — lia az szelént- cselekedtek volna, mint az havasalföldiek (t. i. a moldvai bizottság) kik az eligazításra reá jöttenek s mindeneket az mint az kö­zönséges igazság mutatta, oly szépen eligazitottanak, hogy az ember ugyan örülhet rajta ; s egymásnak szépen levelet adtanak s immár semmi egyenetlenség nincsen köztök.« Ered. az Erd. Múz.-Egylet birt. 2) L. Törv. és Irom. XXXIII. 3) Rákóczy lev. Petkyhez 1606. ^'ún. 7. Erd. Múz.-Egyl. Törv. és Irom. XXXIY. júl. 2-ika tűzetett ki ; 1. Vornik Kreszte levelét Petkyhez Tatros, jún. 15-ről, az Erd. Múz.-Egylet birtokában. De akkor sem tarta­tott meg.

Next

/
Thumbnails
Contents