Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)

16. fejezet: 1605-1607 - 1605. febr. 21. Maros-Szerdai országgyűlés

I. Minden kísérlet, mely Erdélyben az ország felszabadítására 1599 óta történt, szerencsétlenül végződött s annak nagyobb nyomorát vonta maga után. A porta, mely ha nem idézte is fel egyenesen, de szította e törekvéseket, belügyeivel és háborúival egyaránt el levén foglalva, nem adhatott kellő támogatást; az oláh hospodárok ellenkezőleg német pénzen elegendő zsoldost tartottak, hogy beüssenek Erdélybe s a német tábornokokkal közös megállapodás szerint kezdték a háborút, és Szebenre támaszkodva, folytatták azt; sőt a részek két nagy erődje Huszt és Várad is ezeknek szolgált hadmíveleti támpontúl. De annyi bukásból még is merített az ország egy nevezetes tanúságot, azt a meggyőződést, hogy függetlenségét csak a részekből vívhatja ki. Attól fogva, hogy Borbély is meghódolt, benn az országban semmi ellenállási kísérlet sem zavarta meg a nyugalmat, annyival kevesebbé, mert a török viszonyok is lehetőleg kedvezőtlenül alakúltak. Az 1603 végén meghalt szultán III. Mohamed trónjára egy gyermek, I. Ahmed lépett, ki a prágai kormánynak békét ajánlott, Az alkudozások megkezdése Rudolf tanácsosait elbizakodottakká tette s azt hivén, hogy a porta kénytelen elfogadni az ő föltételeiket, megkezdették a politikai pereket és vallásos üldözéseket; templom-foglalásokkal s az alkotmány sarkalatos pontjainak megsértésével zaklatták a kedélyeket. De ezzel minden érdeket megsértvén, a nemzetet ellenállásra hivták fel. Volt egy perez, midőn az erdélyi bujdosók is kétségbeestek az ország jövője iránt: 1604 tavaszán folyamodtak a biztosokhoz, hogy eszközöljenek ki számukra engedélyt a hazatérlietésre. A tagadó válasz, a mit kaptak, csakhamar kijózanitá 19*