Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)
14. fejezet: 1599-1601 - Törvények és irományok
obligálják Azonképen az szabad várasok is ezen kötelességet prestálják közöttök. (33) Az minemű articulus Csáky István uram generálisunk jószága felől Léczfalván generalis gyűlésünkben végeztetett, azt most is belyén hagyjuk és approbáljuk. (34) Minthogy penig azon léczfalvai gyűlésünktől fogva ő nagysága generalis uram mindenekben magát ugy viselte és hazához szeretetit, jó akaratját és minden gondviselését hogy megmutatta, kiben semmi fogyatkozás nem találtatott, ezután is penig ezen jó akaratot várunk ő nagyságától, vagyon előttünk ez mellett és forog szemünk előtt ő nagyságának kiválképen az szükségnek idején mellettünk való forgódása, költsége, fáradsága és nagy nyughatatlansága: ennek mostani állapatunk szerént való recompensálásáért és hogy ő nagysága Y* ezután is mellettünk és hozzánk való jó akaratjára elégséges lehessen, Fogaras várát minden tartományával és hasznával ez mellett a nagysinkszéki dézmával együtt országul ő nagyságának adtuk és ugyan mostan kezében bocsáttatjuk. ígérvén ő nagyságának ez mellett magunkat, hogy ő felségét is, mikor isten béhozza, ha kévántatik, ezen dolog felül requiráljuk és azon leszünk, hogy ő felsége is ebben az mi rendelésünket helyén hagyja. Nos itaque praemissa postulatione dominorum regnicolarum intellecta eosdem vniuersos articulos praesentibus de verbo ad verbum insertos et inscriptos ac omnia et singula in eisdem contenta ratos, gratos et accepta habentes ex authoritate publice nobis attributa acceptauimus, approbauimus, ratificauimus et confirmauimus. Offerentes nos benevole, quod praemissa omnia tam nos ipsi observabimus, quam per alios quospiam ubique per banc ditionem Transsylvanicam observari faciemus. Imo acceptamus, approbamus ratificamus et coníirmanius , harum nostrarum vigore et testimonio literarum mediante. Datum in ciuitate Colosvár die octaua Februariji Anno domini millesimo sexcentesimo primo. (Pecsét helye J Lecta. (Eredetije Nagy-Szebenben dr. Teutsch mperintendens úr archívumában.)