Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

14. fejezet: 1599-1601 - Törvények és irományok

Nyilván vagyon kegyelmeteknél mind fejenként, liogy mitől fogva Mihály vajda ez országban bejütt, attúl fogva mind régi szabadságinkba mind törvinünkben miképpen rontott legyen hiti és kötelessége ellen, azonképpen szokatlan exactiók­kal és tereviselésekkel mint fogyatott legyen egész országúi bennünket; de az mi ezeknél nagyobb , értette azt is kegyel­metek minémü isszonyú és rettenetes végezési volt ellenünk, hogy az egész nemességet, kicsintül fogva nagyig mind levá­gattassa; azonképen az magyar fizetett szolgáit is ; az városok­beli főnépekkel is az szerént akart cselekedtetni. Mely elle­nünk való álnok végezését az úristen, kiváltképpen való gond­viseléséből minthogy kinyilatkoztatta, s azt is bizonyoson megértettük, hogy az római császár ő felsége mellől el akart szakadni, mi ő felségének igaz hívei, kegyelmetekkel együtt, az ő rettenetes szándokának idején ellene akarunk állani; ahoz képest mind lovaginkkal s mind gyalogiukkal itt Thor­dánál az Keresztes mezején gyűltünk táborban. Az vajda ma­gyar lovas hadának is jó része hozzánk jű, az székelységnek is alkalmas része mellettünk leszen, főképpen az aranyasszé­kiek ; az több székelyek felől is jó reménységünk vagyon ; csá­szárnak ő felségének is értésére attuk ez dolgot, az ő felsége kassai generálisa nagy haddal érkezett ide az határba. Miért­hogy azért ennek előtte való iidokben is az szegény országnak jovára és megmaradására nézendő dolgokat, kegyelmetekkel egy értelemből és egyenlő tetszésből dirigáltunk, ez rettenetes pusztítás és romlás penig kegyelmeteknek is szinte olyan sú­lyos mint nekünk: kegyelmeteket szeretettel kérjük, hogy mostani veszedelmes állapat idején, kegyelmetek is mind hadhoz való népivel s mind hadakozó szerszámival, mindjárást késede­lem nélkül oly készen legyen, hogy azokat mindjárást indít­hassa mellénk minden halogatás nélkül, ilyen ellenünk való dolognak reprimálására kegyelmetek is minekünk minden se­gítséggel lehessen, ki által, isten velünk levén, szabadulhas­sunk meg országúi ez rettenetes iga és elviselhetetlen tere alól; ha pedig az vajda kegyelmeteket vagy hadra való nép felől az vagy hadakozó szerszám adás felől ez üdő alatt megta­láltatná, kegyelmetek az féléből semmi segítséggel ne legyen neki; sőt az közönséges jóért valami ártalommal lehet ellene

Next

/
Thumbnails
Contents