Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)
14. fejezet: 1599-1601 - 1599. nov. 21.—28. Fehérvári országgyűlés
Mihálynál peclig valóban különös dolgoknak voltak tanúi mind Forgács, mind a meghívására Kolosvárról hozzá érkezett Bocskay. Nem elég, hogy a főurakat a mint udvarába jöttek, megeskette, hittel kötelezte le magának és fiának Petraskónak a székelyeket, kiknek egy hamis okirattal, melyet maga állíttatott ki, — a császár aláírását Örmény Péterrel utánoztatván, s a függő pecsétet egy más okmányól vévén le — viszszaadta szabadságukat s lépéseket tett, hogy a magyarországi részekben levő várak és egész tartományaik, melyek korábban a fejedelmek hatósága alatt voltak, az ő pártjára álljanak. A meghódolt főurakkal leveleket íratott az ilyen várak kapitányaihoz s egy ilyet, mely a kővári kapitánynak szólt, Bocskayval is alá akart iratni: ki azonban természetesen meg tagadta az aláírást. Mind ez mélyen sérte az ország alkotmányát s ellentétben állt azzal a z ür ügy gyei, hogy ő Rudolfnak foglalja el Erdélyt. Mert az hogy a székelyeknek régi kiváltságaikat visszaadta annyit tett, hogy az országnak egy harmadát kivette az adófizetés kötelezettsége alól s ezt a terhet is a más két nemzetre rótta, míg a részek visszakövetelése sejtetni engedné, hogy nincs szándéka az országot visszaereszteni Rudolf kezébe. Ez alatt az országban mindenfelé fölkelt oláhok raboltak és pusztítottak. Fogaras és Hátszeg vidékének, Szörény megyének oláh lakosai valóságos irtó háborút folytattak a magyar és szász vidékek ellen, mig a székelyföldi nemességnek udvarházait maguk a székelyek rombolták le. Nevelte a bajt, hogy nemcsak az oláh papok, hanem más papok, deákok és iskolamesterek is a a duló és koborló had közé elegyedtek, mig ő maga egyes nemesek lefoglalt jószágait széltében adományozni kezdte, nagy sarczokat vetett a városokra, a Fehérvártt levő török foglyok lábáról levétette a lánczokat s egész tüntetéssel mondá a nála levő csausznak: »nám régi kivánságtok szerint meghódoltattam a hatalmas császárnak Erdélyt« *) s ennek a csausznak, ki a temesvári basa küldötte volt, háromezer tallért ajándékozott. Ezt a török barátságot nem igyekezett titkolni, nem még azt sem, hogy a szultán tudtával hódoltatta meg Erdélyt, mely') Lásd . Törvények és Irományok VI.
