Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

14. fejezet: 1599-1601 - 1599. nov. 21.—28. Fehérvári országgyűlés

Mihály vajda a schellenbergi csata utáu azonnal írt Bocs­kaynak és Bástának, hogy siessenek hadaikkal támogatására s két tűz közé fogni a bíbornok seregét — de mihelyt meggyő­ződött, hogy Báthory Endre serege nem csak megveretett, ha­nem fel is bomlott, megindúlf Fehérvár, a székváros felé s en­nek kulcsait Náprágy tói a kor iátnoktól kézhez vévén, okt. 31-én bevonúlását tartá. Ez naptól fogva ura volt a levert, leigázott Erdélynek. A főurak közül egynehány azonnal hozzá csatlako­zott: Senyey, Allia, Bornemisza, kik a Báthoriakkal soha sem tartottak őszintén; s ő Náprágyt megtartá korlátnokának, Ja­cobinust titkárának s valószínűleg ezek egyike készítette okt 4-én ezt a hangzatos jelentést, melyben tudatta a császárral, hogy »végre boszűt vett ő felsége az erdélyieken vagy inkább fejdelmein ő általa, az annyiszor szenvedett sérelmekért. Nyomon rá, még azon napon, okt. 4- én egyetemes országgyű­lést hirdetett, melyre meghívta a magyarországi részeket is. 2) Négy nappal utóbb ozékely Balázs bemutatta neki a fejedelem levágott fejét. Azonnal intézkedett, hogy a szerencsétlennek te­temeit is összegyűjtsék: a temetést ősi szokás szerint az or­szággyűlés alatt akarván megtartatni, s azzal a fénynyel, mely egy uralkodót megillet. Egyszersmind parancsokat s menedék­leveleket küldött szét a fő- és tanácsurakhoz, hogy azonnal Fe­hérvárra jöjjenek; s akik e rendeletnek meghódoltak, azo­kat nyomon főies kette a csás zár és a maga, mint helytartó és főgenerális hűségére. Ezt a teljes eredményt a magyarországiak se hitték, s különböző irányból, de mindannyian Tasnád felé kisebb- na­Lásd Törvények és Irományok I. 2) Lásd Törvények és Irományok II. V. VI.

Next

/
Thumbnails
Contents