Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

13. fejezet: 1596-1599 - Törvények és irományok

eszünkben kegyelmes urunk ebben is, mint az előtt, most is édes hazánkra való gondviselését, melyet mi felségednek min­den hűséggel megszolgálunk, mint kegyelmes urunknak feje­delmünknek. Noha azért látjuk szegény kösségünknek sok külömb külömb féle súlyos terehviselések és barmok halála miatt ilyen nagy fogyatkozásokat : mindazáltal azt is ebbe nem tekénthetjük, hanem mint ennek előtte most is nem akarunk felségednek és hazánknak megfogyatkozni. ígérünk azért felségednek udvara népe tartására és egyéb szüksé­geire kapuszám szerént kilenezven kilencz pénzt és huszonöt pénzt ad festum beatae Sophiae beszolgáltatni. (9) Az praesidiumra való contributio, noha az előtt való végezésünk és felséged kegyelmes engedelme szerént közül­iünk tolláltatott volt, mindazáltal látván ez mostani szüksé­get, felségedhez való szeretetünkből, ez egy úttal megígér­jük, könyörögvén felségednek alázatoson, hogy felséged ez után evvel ne terheljen bennünköt, mert elviselésére elégtele­nek vagyunk. Végeztünk azért az praesidium tartásra kapu­szám szerént száz hetvenöt pénzt az fizetőmester kezéhez administrálni; az száz pénzt ad dominicam quasimodo, ki ez jövő húsvét után való közeibik vasárnap, az hetvenöt pénzt penig ad festum diui Jakobi apostoli. És könyörgünk felsé­gednek, hogy az mely pénzt Bocskay István uramtól ez mos­tani követségekre kértünk volt, ezen hetvenöt pénz adóból felséged téríttesse meg Bocskai uramnak. Mely terehviselésekre az székely uraink magyarországi atyánkfiaival egyetembe igérik magokat. Az szász uraink is azonképpen az ő módjok szerént. Az ravatlan helyek és várasok is ezen praesidiumra az előbbeni articulusok continentiája szerént contribuáljauak, Király-Újfalutól megválva, ki Kolos vármegyében vagyon, Huszár Péter atyánkfiáé, melynek az praesidiumra való con­tributiót megengedtük. (10) Adja felséged azt is előnkben, az páter jesuiták­nak Fejérvárról való kiköltözésekbe conscientiájában miné­mű bántása lett volna, és kévánná felséged, hogy arról az elmúlt tordai gyűlésünkben utolszor végezett articulusunk tolláltatnék, és helyekre Fejérvárra ismét visszamehetnének ;

Next

/
Thumbnails
Contents