Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

13. fejezet: 1596-1599 - Törvények és irományok

commissarius urakhoz, ö fölségök hívatják ő kegyelmeket, kegyelmetek mindenütt az uton velek legyen és gondját viselje mind gazdálkodásból, mind egyéb dologból, valamit ő kegyelmek parancsolnak, senkinek legkisebb szolgájoknak is ne vétsen, csak jöjjenek el az ő felségek kivataljára. En mentem vala magamat és mondom vala hogy az dologba semmit nem tudok és csak két szolgám ragadott paripára, az vagyon utánam, mondá Bocskay uram, ha fejedet életedet szereted, ahoz tartsd magadat az mit mondok, mert abban egyéb nem lehet. Mi elmenénk Petky Istvánnal és hivók ő nagyságokat, elindulának és másnak Tordára jutánk ő nagyságokkal együtt, hát ezalatt Bocskay uram ment Kolosvárra Zsigmond fejedelemhöz és asszonyunkhoz ő felségekhez. Kornis Gáspár uram penig ott maradott volt Tordán, az országnak nagyobb részével. Ez alatt szóIának nekem az commissarius urak hogy kérném Kornis uramat, hogy jönne ő nagyságokhoz. Elmenék és kérém az commissarius urak szavával. Kornis uram mindjárt elfakada sirva s mondá, bezzeg rútúl veszté az szép orságot egynihány áruló felséges isten, az egész keresztyénségbe mind jó hírünk, nevünk, mind jámborságunk mint romla miattok ; ez egész világon majd mind áruló nevünk leszen; ha elmehetnék, feleségemnek kezét fognám és egy szablyával ez országból kimennék. Esmét mondá: örömest elmennék édes Vitéz uram ha négykéz-lábbal kellene másznom is az commissarius urakhoz, mondd szolgálatomot én szómmal ő kegyelmeknek, de nem merem fejemet reá vetni az sok utánam circálóktól. Én megmondám az commissarius uraknak ízenetit Kornis uramnak. Mondának az commissarius urak, im az egész országot Bocskay uram egyedül veszti el. Azon közbe megjőve Kolosvárról Bocskay uram, hivata engemet, kérdé mit beszélnek az commissarius urak ; én mondám : bizony mind nagyságodra vetnek ez mostani változásért. Monda Bocskay uram: bizony meghigyék hogy általmegyek ezen valamint járok; ugyan azt mondja volt Szuhay hogy tizennégy esztendős korában is volt olyan eszes mint az erdélyi tanács; úgy tetszik, hogy most kellett volna az ész. — Az én betegségem napról-napra kezde öregbedni, köuyörgék mind Kornis uramnak, mind-Bocskay]uramnak, engedjék hogy menjek házamhoz feküdni. Kornis uram szóla Bocskay