Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 3. 1576-1596 (Budapest, 1877)

11. fejezet: 1576-1588 - 1581. máj. 1. kolosvári országgyűlés

nagysága megszűnnék lenni e világon, akkor gondja leszen arra az országnak, kit emeljen fel arra a méltóságra. De szavazata nem talált viszhangra s a rendek bizonyos okoktól indíttatva, szabad választással Báthory Kristófnak utódjává s Erdélynek és a részeknek vajdájává, fejedelmévé választották Báthory Zsigmondot, az ő kiskorú fiát, azon felté­tellel azonban, hogy mikor az uralkodást átveendi, kötelezze magát az ország jogainak és kiváltságainak megtartására. Azután megszavazták a töiök porta contentatiójára a tavaszi adót rovásonkint 1 frt 50 dénárt, melyet egyforma ösz­szegben fizetnek a magyarországi s erdélyi megyék és szokott módon a szászok és székelyek azzal arányban álló összegben. 1) A szökött jobbágyok ügye ismét felkerült. Régi sebje ez az országnak, mely majd minden országgyűlésen szóba jött. Kétségtelen sérelme volt a földes úrnak, ha jobbágya otthagy­ta, s sérelme volt az országnak is, mert ez által az adózás szenvedett csorbát, de az is természetes volt, ha az örökös földhöz kötöttségre kárhoztatott jobbágy a mint önérzetéhez jutott és jobb módra tett szert, szabadúlni igyekezett. Ez eset­ben aztán vagy más úrnál keresett menedéket, vagy városba szökött s nem egy esetben nemességet szerzett, A törvény most elrendelé, hogy az ilyen szökött jobbágyok meg ne nemesíttes­senek, sőt ha már megnyerték volna is a nemességet, perbe fogassanak. E törvény ereje kiterjesztetett a magyarországi részekre is. Gyerő-Vásárhelytt (falu Kolos-megyében) kitűzetett a harminczadzászló : minthogy az törvény ellenes dolog, elren­delék, hogy az letétessék. Sokaktól, kik az országból ki akarták a sót vinni, a ka­marákon lefoglalták azt. A fejedelem kegyelemből visszaad­hatja nekik : de engedélye nélkül sem ezeknek sem másoknak nem szabad az országból kereskedésre kivinni. ') Az 1581-iki nagyszebeni jegyzőkönyvben olvassuk : Anno do­minij 1581. die 1. Maij berief f. g. einen general Landtag kegn Clausen­burg vard daselbst der junge fürst Báthori Sigmond zu einem "Weiwoda dieses Landes Siebenbürgen erwehlet und zu einem czins dem Adel ad portám d. 99 und d. 50 auff Wardeines Baw der Universität aber fl. 30000 aufferl°gt auf zwein Terminos ein zu wehren.

Next

/
Thumbnails
Contents