Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 3. 1576-1596 (Budapest, 1877)
12. fejezet: 1589-1596 - 1595. apr. 16. fehérvári országgyűlés
által képviselteti magút; a vajda fizetését a fejdelem határozza meg, szabadalmak, kiváltságok az ő nevében adatnak ki, a perek hozzá fellebbeztetnek, felveszi az ország nevét — mint annak fejdelme — czimeiküzé; a vajda »Isten kegyelméből« szót nem használhatja, valamint az ország czimerét sem, csak saját családi czimerét; külföldi fejdelmekkel nem levelezhet; a görögök minden hivatalból kizárattak — ennek fejében Zsigmond is kötelezte magát az ország megvédésére. x) Néhány héttel utóbb jun. 3-án hasonló szerződés jött létre az új moldvai vajda követei s Zsigmond megbízottjai közt, hasonlag Fehérvártt. 2) S e szerződések alapján Zsigmond mindkét vajdának elküldötte a zászlót, kardot és botot (Mihálynak Palatics, Istvánnak Kornis Gáspár 2) által), melyekkel őket vajdaságukban megerősíté. S már semmi egyéb nem hiányzott, hogy Zsigmond megkezdje a nyilt támadást, mint a Rudolf által ígért segély — de az, Zsigmond gyakori sürgetései daczára is, 3) épen oly kevéssé jött, mint késett maga a menyasszony. A grátzi házassági szerződés a menyegző határnapjáúl jún. 11-ét tűzte ki — azonban hetek teltek el s a menyasszony még nem indult útra. Az anya főherczegasszony engedélyt kért a császártól, hogy ő is útra kelhessen leányával, s Rudolf ennek megadását halasztá napról napra. Zsigmondra mind e késedelem, mind a Magyarországból igért segélyhadak elmaradása leverőleg hatott. Teufenbachchal sem állott jó lábon s a magyarországiak már-már aggódni kezdettek, hogy a törökök csábító ígéreteinek és fenyegetéseinek sikerűlend megingatni őt. 4) Végre jún. 15-én megindult ') Közölve Bethlen Farkas III. k. 557 s köv. 11. 2) Weiss Naplója Fundgruben III. 145-ik 1., Bethlen az i. h. 3) Zsigmondnak 3 levelét, melyekben segélyt kér a császártól s Maximiliántól, kiadta Pray Epist. Procer. III.ik k., 243 s köv. 11. 4) Erre vonatkozólag igen érdekes Pálffy Miklósnak Rudolfhoz máj. 26-án irott levele (a titkos levéltárban) : »Biztos hírei vannak, hogy az erdélyi dolgok roszúl állanak, mert úgy látják Erdélyben, hog} 7 Teuffenbach seliogysem visz és nem is viend nekik segítséget; ezenkívül fvernimb ich auch, dasz Er ausz Sybenbürgen (t. i. a fejdelem) zum Herrn von Tyffenbach gar kein vertrauen nit hat« ; s ezért nagy a