Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 2. 1556. sept.-1576. jan. (Budapest, 1876)
10. fejezet: 1571-1576 - 1571. maj. 23. gyula-fehérvári országgyűlés
árultak bort) a ló és bőr árulását felszabaditák, eltilták az ispánokat, liogy törvénytelen szolgálattal ne zsarolják s azért ne bírságolják őket. De az eldonált székely jószágok ügyét elhalasztották — el a könyörgések többi részletét is, melyekre vonatkozólag a eonnumeratorokat ki fogják hallgatni. A szászok is felhoztak egy sérelmet : a szolgáló népek ide s tova járván, a népet előfogatok adására kényszerítik, fizetés nélkül eleséget zsarolnak. Mindezek eltiltattak : azoknak, kik ország dolgában járnak s ekkép jogot bírnak ingyen fuvarhoz : adjon a fejedelem levelet. ') Mialatt a rendek tárgyalásaikat folytatták, a fejedelem, vagy mint még akkor nevezék »vajda« a külső udvarokhoz küldendő követségek előkészítésével foglalkozott s itt megint egy sereg nehézséggel állt szemben. A rendek őtet nem a régi értelemben vett vajdává, hanem János Zs. utódává választották meg : ez tisztán állt. Hogy a porta csak mint ilyent ismeri és védelmezi, ahoz sem férhetett kétség. De a Maximilián által megadott szabad választási jog még nem foglalta magában neki mint souverain uralkodónak elismerését — s Báthorynak, most első törekvése volt Maximiliántól ezt kinyerni, szép szerével, fegyver- és török közbenjárás nélkül, egyedül a diplomaczia segélyével. S ez annyival nélkülözhetlenebb, sőt sürgősebb volt, mert egy fontos és mindenki által szemmel látható tény a leghatározottabb negálása volt Báthory souverainitásának — az t. i., hogy az ország összes erődei, megválasztatása után is nem az ő, mint uralkodó, hanem a testamentumos urak, mint Maximilián képviselői kezén voltak. A császár ugyanis akkor, midőn a szabad vajdaválasztást megengedte, elrendelé, hogy minden erődöt és várat a testamentomos urak, kiknek kezén voltak azok, ugy is a testamentum értelmében továbbra is az ő hűségében tartsák meg. 2) Báthory, kinek esküje magában foglalta János Zs. in') L. Törvények és Irományok Vl-ik sz. 2) A testamentosok urak máj. 2^-iki jelentése : Törvények és Irományok III.