Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 2. 1556. sept.-1576. jan. (Budapest, 1876)

8. fejezet: 1559-1564 - 1562. jun. 20. segesvári országgyűlés

ver szünet mind két fél alattvalóira ki van terjesztve s ezek minden versengéstől,hadakozástól, ostromtól tartózkodjanak; egyik fél se adóztassa a másik jobbágyait; s mindkét fél alatt­valói, a mennyiben ezen mozgalmakba beleegyeledtek,nyerjenek teljes és feltétlen bűnbocsánatot; a béketárgyalások pedig ugyan azon idő folyama alatt indíttassanak meg. Az ekkép megerősített pontok april végén a szakaszi táborban kihirdet­tettek. A budai basa már ekkor egész erejével megjelent a csata­téren, s hogy mulasztását, melyben kiváló része volt, jóvá tegye, nagy hévvel támadott. I)e János Zs. kötelezettségéhez híven jelentékeny áldozattal hazatérésre bírta. Ez jel volt a többi török dandároknak, valamint a temesvári basának is, ki hadait Gyula ellen vezette, az ellenségeskedés beszüntetésére. 2) VIII. János Zsigmondnak nagy oka volt elfojtani szívében a boszú érzetét Balassa árulása miatt : benn Erdélyben, közvet­len közelében oly erős fergeteg készült már ekkor ellene, melynek lecsendesítése inkább érdekében állott — nehogy egyszerre ugyanazon időben két oldalú támadás ellen kezdjen karczolnia. Balassa, még mielőtt támadását megkezdte, minden el­leuséges és kétes elemet felzúdított János Zs. ellen, még a tanácsurak közül is kettőt Walkay Miklóst és Forró Miklóst megtántorított liűségökbeu s ezek segélyével egy elágazott összeesküvést szervezett, mely a fejedelmet székétől volt meg­fosztandó. Azon kívül megnyerte a Heraklides vezére : Székely Antal által is bujtogatott székelyeket, hogy mig ő Hadad alá megy, ezek hátban támadjanak. 3) A fehérvári országgyűlés L. Törvények és Irományok YII. 2) Miles Würgengel szerint nagy összeg pénzt fizetett, elébb kü­lönböző ürügyek alatt halasztván kimenését a részekbe : 86-ik 1. V. ö. Forgács 291 s köv. 11. 3) Zay említi márcz. 30-iki levelében : »ex Siculis quoque hy duo Michael videlicet Sándor et Martinus Andrásy interfuerunt jsta practica autem et prius cum istis prescriptis personis per magnifi­cum dominum Melcliiorem Balassa medio sui secretarij Josefij literati tractata fűit.«

Next

/
Thumbnails
Contents