Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)
6. fejezet: 1553. maj.-1856. sept. - 1554. jan. 25. Vásárhelytt tartott o. gy.
és ugyan ezen határidőre »), valamint Fogaras földe és a kamarai helyek is. De a leégettek s a törökök által kirablottak felmentettek ezen adó alól, valamint a szökevényekért vagy elhurczoltakért mások ne fizessenek. Kérik ő felségét engedje meg, hogy a szökött jobbágyokat a kamarai helyekről szabad városokból és székelyek közül törvény utján haza hozathassák. Az olyan országgyűléseken, melyekre a szokásos büntetés terhe alatt hivatnak meg a rendek, hogy az ország terhei, az adó megszavazása s ő felsége rendeletei felett tanácskozzanak, szállással láttassanak el cselédjeikkel és csapataikkal 2). E gyűlésen megválasztották a pozsonyi országgyűlésre küldött oratorokat is, kik egyszersmind az alkotott törvények bemutatásával is meg voltak bizva. A szászok pedig külön felterjesztést intéztek ő felségéhez, melyben kiváltságaik megerősítését, a jobbágyok költözködése ügyében hozott s rájok nézve sérelmes végzés meg nem erősítését s némely pénzügyi viszonyaik elintézését kérték. VI. A vásárhelyi gyűlés, valamint a megelőzők is a követküldéseket s a külföldi udvarokkal érintkezéseket teljesen a vajdákra bizták. A diplomácziai tárgyalások akkor kiváló fontossággal birtak : mondhatni attól függött, hogy Ferdinánd Erdély birtokában megszilárdítsa magát. Mióta csak a barát megöletett, a porta az erdélyi adót soha sem fogadta el Ferdinándtól: nem akarván ezzel birtoklási jogát elismerni, sőt e részben akármikor tettek követei előterjesztést, a válasz az volt: adja vissza Erdélyt törvényes urának. Épen ezért kellett ez ország részéről külön követeknek menni Erdélybe nyilatkozatokkal, hogy ők Ferdinándot kívánják uroknak, s hogy ha a porta ') A nagyszebeni Ratio Consularis Anni 1554-ben a Percepták közt olvassuk : in Diaeta Cibiniensi ad Dominicam Reminiscere celebrata domini Saxones pro Regni necessitatibus sedecim mille florenos obtulerunt. De Szebenben febr. 18-án nem volt országgyűlés : febr. 18-ika az adó befizetésre kitűzött batáridő volt. 2) L. Törvények és Irományok VII-ik sz.