Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)
1. fejezet: 1540. aug.-1542. marcz. - 1540. nov. 8. fehérvári o. gy.
dasdy által, ki deczember derekán Vízaknát fogta ostrom alá 1). Bornemisza pedig annak megvédésére megtette a szükséges lépéseket, s midőn Fels Buda alatti kudarcza közhírré lett, s a királyné pártja naponként növekedett, — egész erejével táborba szállott. Erdély egy iszonyatos belháború színhelyévé vált -), mely csapásaival főként az ország alsó részét súlytá. VI. E tárgyalások között a szászok folytonosan habozva és ingadozva, elhatározák, hogy ahhoz tartják a hűséget, kié Buda fog lenni, azon reményben — mint Ferdinánd mag arázta ez elhatározást — hogy Fels hadjárata diadallal fog végződni, s maguk részéről külön követet is küldtek Ferdinándhoz: Literati Miklóst. Fels kudarcza után Ferdinánd visszaküldte Literatit levéllel a szebeniekhez, mely arra számított, hogy őket hűségében megtartja. Balassa és Maylath közt — kinek áruló tervei Ferdinánd előtt sem maradtak titokban 3) — némi kiegyezés jött létre, Nádasdy követségének s a kapitányok és főurak velük együtt visszaérkezett követök Harinay Farkas Farkas lio/zájok beadott jelentésének 4), valamint ezek vállvetett működésének volt annyi eredménye, hogy Mayláth ismét határozott Ferdinánd-pártinak vallotta magát, sőt a körülötte gyülekezett rendeket is megtartáa Ferdinánd király hűségében. Mayláth és Nádasdy sürgették, hogy a rendek nyilatkozzanak Ferdinánd mellett, s ezek tárgyalásba is •) Bornemisza levele a szebeniekhez. Simigianus I. k. 210. 1. -) Benkö de Comitiis 25 és 26 11. egy állítólag Tordán 1540. decz. 12-én tartott országgyűlés végzéseit toredékben közzé teszi De Benkö téved: az á.tala közlött végzések, mint alább meglátandjuk, 1542. decz. 22-én hozattak. 3) »neve istinsmodi praesertim conatus succedant, qui de dicto May lado feruntur* — ii'ja Ferdinind a szebenieknek, May'.áth terveire czélozva, liogj' török segélylvel vajdává tegye magát. Simigianus I. k. Eder jegyzetei) 211. 1. V. ö. ezzel Ferdinánd nyilatkozatát Maylátról a Harinai követjelentésében. *) L. Végzések és Irományok XIII-dik számát. Ezen okmánynak, melyre Ferdinánd is hivatkozik Nádasdynak adott utasításában, keltét — 1540-dik év octóber hó 14-ike — maga a kérdésben levő okirat