Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)

2. fejezet: 1542. apr.-1544. - 1542. oct. megyesi o. gy.

emlékeinkben. De a barát a sürgetések daczára sem ment be még akkor Erdélybe: nov. 9-re Nagyváradra a tiszai megyéknek volt részgyülés hirdetve — mely azonban, csak három megye jelenvén meg azon, eredménytelen maradt 1). Ferdinánd maga is érezve, hogy a helyzet jelentékeny változáson ment át, kettőzött buzgalommal munkált azon, hogy az eddig elért eredményt, mit élhetetlen vezérek tehetetlensége koczkára tett, a diplomaczia utján megtartsa. Sürgette az egyezkedés végrehajtását, megbízta Serédyt, hogy a királynét diszőrséggel kisérje ki az országból, erdélyi helytartóivá — minthogy ez országnak régen is két vajdája volt — Fráter Györgyöt és Báthory Andrást szabolcsi és szathmári főispánt nevezte ki, s igéit, (de nem adott) segélycsapatokat -'). Sőt nagy mértékben helyeselte a barátnak azon oct. 29-éről tett jelentését, hogy ő személyesen be fog az ország rendezése végett menni 3). Mind ennek azonban akkor nem volt gyakorlati értéke. A szultán — maga is komolyan véve a német birodalom készülődését, személyesen elment Drinápolyig, kitűnő basákat küldött délről Buda védelmére s Pétert kelet felöl rendelte be. Töröknek és oláhnak combinált működést kellett volna kifejteni, sőt az erdélyi hadaknak is szeiep volt szánva e hadjáratra — mert Szolimán minden működését biztos számítással szokta intézni. Joachim visszavonulásának hirére Péter szerepet változtatott. Bizonynyal, ha Ferdinánd ellen jött volna is be az országba kirabolta volna azt tehetsége szerint. így sem volt más ürügye mint a szultán parancsa, de ennél többre nem is volt szüksége. Brassó vidékén ütött be nov. közepén, rabolva, zsákmányolva és sarczolva nyomult át a székely földön s vette útját Beszterczének. Ez alatt a barát is bejött, csatlakozott az ország táborban levő sergével, gyorsan ellene ment, sőt Besz') L. Fraknói Magyar országgyűl. Emi. II. k. 467. 1. 2) L. az alább idézendő okmányokon kivül Ferdinánd levelét a császárhoz. Brüsszeli okmánytár II. k. 67. 1. 3) L. Irományok és végzések XV. sz. V. ü. Bucholtz V. k. 174. és 175 és 202 11.