Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 12. 1606 (Bp., 1917)

II. A "bécsi béke" és a három kassai országgyűlés 1616. június-deczember

360 A SZEPTEMBERI BÉCSI ALKU fogva ellene volt nemcsak Erdély elválásának, hanem a Par­tium megbővítésének is, tüstént rá is mutatott a nagy különb­ségre, mely a júniusi kiegyezés és a Bocskay fogalmazta dip­loma »kivétele« közt tátong. Hiszen ez annyi mint Erdélyt örökre elvágni a magyar koronától ! Elvágni éppen akkor, mikor a júniusi kiegyezés határozmánya Szerint — tekintve Bocskay beteges és gyermektelen voltát — csak pár esztendő kérdése volt, hogy mikor kerül ismét vissza és mikor fogja súlyát, tekin­télyét a török által megszakgatott magyarságnak az uralkodó tanácsában és a világ szemében, sőt még a török előtt is. emelni 1 Mátyás és biztosai azonban másként okoskodtak. Azt mondot­ták, hogy »azzal a kivétellel semmi más olyan határozmány nincs összekapcsolva, mely kimondaná, hogy Erdélyben Bocskay halála után mi történjék és így időközben, ha a kedélyek Erdély­ben újra majd ő Fölsége felé hajolnak és a kilátások kedve­zőbbekké válnak, ebből a záradékból, ebből a kivételből, sem Bocskay, sem senki más nem formálhat semmi jogot.«1) Ezzel azt akarták Mátyásék mondani, hogy ha Erdély visszaháram- lásáról le is mond most a korona, ez nem baj, mert hiszen a szabad fejedelemválasztásról nem szól egy szót sem a diploma ! Mintha ez a hallgatás és nem a visszaháramlásról való lemon­dás volna a lényeges ! Ezt a magyar korona jogai szempontjából hallatlan köny- nyelműséget, a diploma magyarázata és a szerződési jog szem­pontjából pedig hallatlan rabulistaságot el se hinné az ember, ha nem maga a főherczeg írta volna a magyar és erdélyi ügyek referensének a titkos tanácsban, t. i. Mollart Ernőnek. Tetézi a kutató bámulatát az a körülmény, hogy a főherczeg, mint ugyanazon iratában mondja : Bocskay diploma-fogalmazatá- ban »semmi különös nehézséget (»sondere Diffikultät«), olyat, a mi a júniusi kiegyezéstől eltérne, nem talált« ! ! S végre teljesen érthetetlen, hogy az uralkodóhoz ezen tárgyalásokról tett jelen­tésében, a melyben pedig egyúttal a Bocskay számára kiadandó diploma aláírását és gyors Bécsbe-kiildését kéri. egy szóval sem emlékezik meg Mátyás éppen arról a legeslegfőbb és legnagyobb kihatással bíró háramlási kérdésről !* 2) *) Mátyás főherczeg Mollart Ernőhöz 1606 szept. 18. Irományok 99. 2) A főherczeg jelentése Rudolfhoz 1606 szept. 19. Irományok 103-

Next

/
Thumbnails
Contents