Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 12. 1606 (Bp., 1917)

II. A "bécsi béke" és a három kassai országgyűlés 1616. június-deczember

A VALLÁSI CZIKK CSAK AZ ANYAORSZÁGRÓL SZÓL. 167 így történt azután, hogy a Thurzó fogalmazta szövegnek Illésházy által javasolt első módosításába a második bekezdés •elején oda, a hol az mondatik, hogy a fölség Magyarország összes rendéit »singulos et omnes status et ordines regni Hun­gáriáé« sehol nem fogja vallásukban háborgatni, az öreg Khren- perg a lapszélen a Hungáriáé szó után azt a magyarázó és min­den kétséget kizáró kifejezést szúrta be : »intra ambitum regni Hungáriáé existentes«, vagyis, hogy csak a szorosan vett Magyar- ország területén belül érvényes a vallás szabad gyakorlatáról adandó kedvezmény. Hlésházynak semmi oka nem volt a hor- vát-szlavon rendek óhajába bele nem nyugodnia és így ez a módosítás közmegegyezéssel elfogadott részévé lón a legközelebb szőnyegre került szövegjavaslatnak.1) Arról azonban hallani sem akart Illésházy, a mit túlságosan eonservativ hitsorsosa javasolt, hogy t. i. Magyarországon a protestáns praedicat or okát ne lehessen bebocsátani oda, a hol a fölkelés előtt nem voltak. Hiszen a kassai rendektől nyert uta­sításának legelső pontja megkövetelte, hogy bárhol bármely rend szabadon tarthasson magának hitszónokot a három vallás­felekezet akármelyikéből.1 2) Ellenkezőleg : még azt is követelte Illésházy, hogy a vallásszabadság regimeje alá eső helyeken mindenütt szabadon építhessenek maguknak a nem-katholikusok is új templomokat.3) Álláspontját mind a két fél csökönyösen védelmezte és így a nagy szövegcsata folytatása a következő napra, június 16-ra halasztódott. Illésházynak némiképen támadó föllépése más­napra már katholikus részről visszahatást szült : a Mátyás-párti katholikos biztosok új védőfegyvert hoztak a küzdtérre. Alkal­mat erre közvetlenül az adott, hogy a magyar főpapok a tanács­kozásból való kirekesztésük elleni tiltakozásukat június 15-én 1) V. ö. Irományok 25. g) iratot 25. h) irattal. (Ez utóbbinak ha­sonmása a kötet végén I. sz. a.) 2) Irományok 2. sz. 3) Ezen utóbbi kívánságról (»quod et ipsis non-catholicis liberum relinquatur novas sibi aedificare ecclesias«), mely bizonyára, hogy úgy mond­jam pendant-ja akart lenni a katholikusok (templomaikról való) rendelke­zési jogának, csak Khrenperg szól Irományok 10. 1) alatt. Illésházy szöveg- tervezetét (e kívánság nélkül) lásd Irományok 25. g) alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents