Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)
III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN
33 fi A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS. elintézése szintén a magyar cancelláriát illeti vala meg — a rendiség e korában, a megyék tág autonómiája s az örökös belzavarok, háborúk ós török szorongattatások idejében senki, még a cancellári tiszt koronkénti viselője sem törődött, Csak mikor a magyar cancellária számára fönmaradt hatáskör mesgyéjét is apródonként mind sűrűbben lépték át az udvari, a »német«, »központi« hatóságok, mikor már a magyar cancelláriából kelt rendeletekre, végzésekre magok az ügyes-bajos felek is alig hederítettek valamit s kiki azon volt, hogy ügyére az elintézést a »német« cancellári ától nyerje: r) csak ekkor jajdult föl az országgyűlés s hozta meg 1559-ben az ez évi 9. t.-czikket, mely — a szokásos kérő és pongyola irályban — arra kéri a fölséget, hogy az ország jogaira és szabadságaira — ezekre a roppant tág, de egyszersmind szűk fogalmakra — vonatkozó rendelkezéseit és elhatározásait csupán a magyar cancelláriában intéztesse el s csupán ezen hatóság útján adja ki. A kérést azonban a czikkhez a szentesítés alkalmával ragasztott záradék szerint csak úgy ígérte a korona teljesíteni, ha a körülmények arra valók lesznek 2) s maradt minden a régiben. Közel egy évtized múlva az 1567 : 40. t.-czikk megujítá a kérel9 Prae litteris germanieis (nem németnyelvű, hanem német hatóságtól kelt iratokat kell itt érteni) hnngaricae (t. i. a magyar cancelláriából keltek) jam nullius pene momenti habeantur, neque observantur — mondja az 1-559 : 9. tcz. a) Ez is jellemző példa törvényünk s törvényhozásunk fejlődésének történetében. Meg kell itt említenem, hogy a korona e magatartása, a mennyiben a németbirodaírni cancellária hatáskörét Magyarországra kiterjeszteni engedé (a többi »központi* hatóságról, udv. kamaráról és hadi tanácsról nem szólok), a korona saját souverainitása szempontjából annál különösebb, minél bizonyosabb az újabb kutatások világánál az, hogy a németbirodalmi, császári cancellária fejét, a németbirodalmi vicecancellárt a császár a 16. század folyamán még a mainzi érseknek, mint a Nérnetbirodalom legfőbb cancellárjának beleegyezésével nevezhette csak ki (Seeliger, Erzkanzler und Reichskanzleien. Innsbruck, 1889—) s így bár csak közvetve és liomeopathicus adagban, de elvileg mégis ingerencziát engedett a németbirodalmi közjognak Magyarországra, melyet különben, mint udvari fölfogás szerint házi birtokot, minden adandó alkalommal oly féltékenyen választott külön a Németbirodalomtól, mint azt féltékenyeb-
