Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)
III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN
A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS. zűdítá a közvélemény különösen a szegény, megyéjük vesztette püspököknek. »Egy kis prépostságért vagy apátűrságért mind istenüket, lelküket, hazájukat eladják« — mondja róluk föltételei indokolásában Roeskay. A vád súlyos és borzasztó. S bár némelyekhez, mint pl. a hajthatatlan Verancsics Fausthoz, Csanádnak és a zord, askéta jellemű Zalatnokyhoz, Pécsnek bujdosó püspökéhez nem férhetett e rettenetes vádnak még árnyéka sem, sajnos, többeknek politikai magatartása épen nem olyan volt, hogy e vádat egészen alap nélkül valónak mondhatnók. Ha erről képet a föltámadt protestáns magyarság színeivel festenénk, azt lehetne mondani, hogy a kép rikító, a valóságnak meg nem felel. Ahhoz a katholikus olasz pap irta emlékirathoz fordulok hát, melyet már többször, az imént is, idéztem; hadd bizonyítsa ez az idegen, e tekintetben részre nem hajló ember azt, hogy Bocskay vádjai nem épen a légből kapottak. »Magyarországon — így hangzik nagyjából a promemoria — a püspököknek volt *) a legnagyobb tekintélyük mind a világi, mind az egyházi ügyekben. Ok voltak helytartók, cancellárok, kir. tanácsosok, kamarai elnökök, főispánok és a legfőbb bírák polgári és büntető ügyekben. Voltak mellettük más, világi egyének ís, de ezek a püspökök nélkül mitsem értek. Ezt a nagy tekintélyt a püspökök számára a német tanácsosok szerezték meg; de nem azért, hogy ezzel a főpapi rendet megtiszteljék — levén ők maguk titkos vagy nyilt eretnekek, — hanem azért, hogy a jnispökök mint saját teremtményeik segélyével kényük-kedvük szerint és saját zsebük javára foszthassák meg az ország lakosait ezeknek és az országnak jövedelmeitől és tisztségeitől. . . . 2) — »Nagy volt így e püspökök hatalma a maÉrtsd : Eocskay támadása előtt. 2) Quest' autorita gl' (a püspöki karnak) é stat-a accresciuta dalli consiglieri Tedeschi, non per Honorare quello stato, per zelo della religione cattolica, pereké per la maggior parte sempr' erano o aperti heretici o vero depenti oattolici . . . ma per potere per mezzo loro come sne creature . . disponere a suo piacere e proprio beneficio, privandone li paesani delle rendite, deli' officii et altri emolumenti di rmel regno . . .«
