Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 5. 1564—1572 (Bp., 1877)
IV. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1572. FEBRUÁR- és MÁRCZIUSBAN.
292 A POZSONYI OKSZÁGGYÍ'FLÚS minélfogva az ahhoz tartozó birtokok nagy részét nem művelheti, a birtokain szedett egyházi tizedeket bérelhesse. Rendelkezzék a király az iránt, hogy az egri kanonokok szabadon használhassák a várban levő templomot, a melynek sekrestyéjében van a levéltár is elhelyezve. A káptalannak szabadságában álljon tizedeit természetben szedni be, vagy pedig bérbe adni. A káptalannak külföldi tagjai, kik a magyarnyelvet nem birják, s a hiteles helyi teendőkben el nem járhatnak, javadalmaikat hagyják el; ezentúl külföldiek egyházi javadalmakat ne nyerjenek el. A Győrött megtelepedett idegen kézművesek a város többi polgáraival egyaránt viseljék a közterheket és ugyanazon hatóságnak legyenek alárendelve. A kapitányok által lefoglalt és a várakhoz csatolt, továbbá a János Zsigmond által elfoglalt és a királyi kapitányok által visszafoglalt birtokokat, a király, Ígérete és az 1567-iki országgyűlés végzései értelmében, törvényes birtokosaiknak adassa vissza. A rendek több főurat és nemest megneveznek, kik igényeiket a királyi biztosok előtt már igazolták. Egyúttal felkérik a királyt, találjon módot, hogy hívei az erdélyiek kezein levő birtokaikat is mielőbb visszanyerhessék. Ismételik gyakran előadott kérelmöket, hogy őket »az idegen tisztviselők és kapitányok igája alól« szabadítsa meg; minthogy ezek, az ország szabadságait nem ismervén, a szegény népet, sőt gyakran a főurakat és nemeseket is, tűrhetetlenül zaklatják. Ezek közé tartozik Teujfenbach Kristóf, szatmári kapitány, és Saor Menyhért, szatmári tiszttartó, kik több helységet erőszakosan elfoglaltak vagy feldúltak, jobbágyokat elhurczoltak, és marhákat elhajtottak. A király akadályozza meg az ily esetek ismétlődését, rendelje el az elfoglaltak viszszaadását és a foglyok szabadonbocsátását. Azonban az idegen tisztviselők és kapitányok ellen felszólalva, kijelentik, hogy az idegen katonákat és kapitányokat egyáltalán nem akarják az országból kizárni, minthogy soraikban sok derék ós vitéz férfiú találtatik; csak azt kívánják, hogy magyar főkapitánynak legyenek alárendelve, kihez a rendek sérelmeik orvoslásáért és az okozott károk megtérítéseért fordulhassanak.