Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 4. 1557—1563 (Bp., 1877)

III. A POZSONYI KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS. 1563. Szeptember-November.

1563. SZEPTEMBER ÉS NOVEMBERBEN. 401 vetett sérelmeket maga is megtorolhatná, az országgyűlés szabja meg a büntetést. A nemeseknek magvaszakadtával a koronára szállott jószágok tárgyában, a régi törvényes eljárás, a korona hátrá­nyára és gyalázatára egészen megváltozott; sőt a bírák rend­szerint szándékosan késleltetik az ily ügyek felvételét és letár­gyalását ; minélfogva azok, kik ily jószágokat királyi adomá­nyul nyernek, gyakran éveken át nem léphetnek azok birtokába. Vissza kell állítani a régi eljárást, a mely szerint az ily ügyeket soron kivül is fel kellett venni és egy év alatt le­tárgyalni. Végre panaszt emel a kamara a miatt is, hogy a földes­urak jobbágyaikat eltiltják a kamara által bérlett tizedeknek a véghelyekre szállításától; minélfogva ezek már díjért sem hajlandók szállítani, és igy a bor és gabona megromlik. De ez ügyben jobb az urakkal magán úton tárgyalni, és a kamara érdekeit biztosítani A király ezen javaslatokat az udvari kamarához tette át, véleményadás végett. A német tanácsosok azon nézetnek adtak kifejezést, hogy az országgyűlést jelentékeny segélynek megajánlására kell bírni, mert különben nem lehet várni, hogy más országok Magyarország védelmére áldozatokat hozzanak. Mindazáltal ők is abban a véleményben voltak, hogy a király csak három forintnyi adó megszavazását kívánja, de legalább 3 vagy 4 egymásután következő évre. A kamarai nyereség behajtása a korona jogaihoz tarto­zik, mindig a királyt illette, bár az utóbbi esztendőkben ki­ment a szokásból. Komolyan kell visszaállítására működni. A király ne engedje magát elutasíttatni. Ne kérje annak meg­ajánlását ; egyszerűen jelentse ki a rendeknek, hogy azt ezen­túl a régi szokás szerint fogja behajtani. Es hogy annál köny­nyebben érhessen czélt, a főurakat és némely megyék alispánait előlegesen magán úton rá kell bírni, hogy a királyi nyilatko­zatban nyugodjanak meg. A pozsonyi kamara 1563. július 31-én kelt felterjesztésének ere­detije a bécsi udvari kamara levéltárában. — L. Irományoké XXI. szám. Magyar Országgyűlési Emlékek. IV. 26

Next

/
Thumbnails
Contents