Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)

II. MAGYARORSZÁGI RÉSZLEGES GYŰLÉSEK 1547-ben.

6 6 74 6 MAGYARORSZÁGI RÉSZLEGES GYÜLKSETF. végzéseiket erősítse meg, hanem némi idegen hadakat is küld­jön mielőbb segítségökre, hogy ezekkel egyesülve annál biz­tosabban állhassanak ellen, sőt ha leliet, az ellenséget meg is verhessék. E szerint a rendek meg valának győződve a felől, hogy idegen hadak támogatása nélkül az országot meg nem védelmezhetik,s e miatt arra is kérik a királyt,hogy azon idegen hadakat, melyek jelenleg az ország területén állanak, innen ki ne vezesse; sőt birja rá császári bátyját, hogy végre, miután Németországban a békét helyreállította, indítsa meg a török ellen a nagy támadó hadjáratot, melytől egyedül várják az ország fenmaradását és megmentését. Felhívják továbbá a király figyelmét a magyar ércz­pénzre is, mely egy idő óta oly rosz minőségben veretik, hogy míg csak néhány hónap előtt a magyar forintot Bécsben a pénzváltás- és vásárlásnál 110 dénár értékben számították, most 90 dénár értékben is alig fogadják el; sőt a Tiszán túl általán vonakodnak azt elfogadni. Felkérik tehát a királyt, hogy vagy ismét a régi körmöczi érték szerint veresse az ércz­pénzt, vagy pedig rendelje el, hogy a magyar forint Bécsben és egyéb közelfekvő helyeken a német forinttal egyenlő ér­tékben fogadtassék el. Ellenkező esetben, egyéb bajok mel­lett, az egész magyarországi kereskedelem nagy hátrányokat fog szenvedni. A morvaországi dénárok (babka) körül is ne­hézségek merültek fel; amennyiben Morvaországban egy krajczárra három dénár, Magyarország némely részeiben pedig egy krajczárra csak két dénár számíttatik. Ezen visz­szaélés megszüntetését is sürgetően szükségesnek tartják. A király, az elmúlt évben, a kivitt ökrök után a har­minczadi díjat egy forintról kettőre emelte fel. Mivel azon­ban ezen intézkedés a királyi kincstárra nemcsak előnyös nem volt, hanem hátrányosnak is bizonyult, a rendek meg­szüntetését javasolják. Az Önkényesen elfoglalt jószágok és jövedelmek vissza­bocsátását elrendelő törvényeknek végrehajtását; továbbá azon királyi rendeletnek, mely a király távollétében a hely­tartó által tartatni szokott törvényszékek működését felfüg­geszti, visszavételét sürgetik.

Next

/
Thumbnails
Contents