Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)
V. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1550. Január- és Februárban.
252 A. POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS Mihálytól szent György napjáig a jobbágyokat, az év többi részében a földesurat illeti a bor-mérés joga. A költözködés inkább megnehezíttetett mint könny íttetett. Ugyanis a földbirtokosnak, kihez a jobbágy át akar költözni, kötelességévé tétetett, a jobbágy panaszát egy, az alispánból, a szolgabirákból és nemesekből álló, bizottság előtt bejelenteni, mely egy szolgabírót és 3 nemest küld ki a helyszínére, hol a panaszló félnek be kell bizonyítania, hogy a földesúr részéről csakugyan törvénytelen zaklatásoknak volt kitéve. A vizsgálat és a bizonyítási eljárás szorosan körül van írva. A rendek arról is igyekeztek gondoskodni, hogy a földesúr a tanukat nyílt őszinte vallomásaikban ne akadályozhassa. Azon földesúrra, ki a vizsgálat tartama alatt jobbágyát zaklatja, s ezt, miután költözési szabadságot nyert, erőszakkal visszatartja«, vagy végre a törvényes formák mellőzésével magához fogadja, 200 forintnyi bírság, a jobbágyra pedig, ki földesurát alapos ok nélkül vádolja be, 20 forintnyi bírság határoztatott. Mivel gyakran történik, hogy a földesurak jobbágyaikat koholt vád alapján elfogják, és tetszésök szerint összeállított törvényszék által halálra Ítéltetik,- hogy nekik, miután költözési szabadságukról örökre lemondottak, megkegyelmezzenek ; az ily lemondás érvénytelennek tekintendő. Azon jobbágyok, kik éhség miatt vagy a török elől menekülve, Slavóniából Magyarországba költöztek át, szabadon visszatérhetnek korábbi lakhelyeikre. *) A határok kiigazítására biztosokat küldeni ki, a felségi jogokhoz tartozónak ismerik el; mivel azonban a király ez alkalommal jogát a rendekkel meg akarta osztani, készséggel választották meg a négy bizottságot, melyek a Szepességben a lengyel király, Szakolczán a morvaországi rendek, Kőszegen az ausztriai rendek, Slavóniában a stíriai rendek biztosaival voltak hivatva tárgyalásokat folytatni. Ezen négy bizottság tagjai: a pécsi, váczi, veszprémi, nyitrai, bosniai és tinini püspökök, Batthyányi Ferencz, Réwai Ferencz, Serécli Gáspár, Sibrik György, Mérey Mihály, Istvánfy Pál, Chernel Ambrus, Kamoray Tamás, Babolchai György, Yerner György, i, A XXXIV—XXXIX. és LXXII. czikkek,