Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)

V. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1550. Január- és Februárban.

248 A POZSONYI OKSZAGGYÜLÉS Január 21-én átküldötték a főrendek az alsó táblához saját javaslataikat és megállapodásaikat a királyi előadások egyes pontjai felett, melyeket a követek több napon át tár­gyaltak. 1) Nemcsak a vallási kérdések iránt mutatkoztak ellentétek. A Lengyelországgal függőben levő határperek is nehézséget idéztek elő. A főrendek azok elintézésére nézve a következő javaslatot tették: ha a két uralkodó által kiküldendőbiztosok nem képesek eredményre jutni, akkor oly békebírák válasz­tassanak, a kikben mindkét fél megbízik, és ha ezek sem ér­nek czélt, végső esetben a császárnak eldöntésére kell az ügyet bízni. Ezen módozat, és különösen utolsó része nem tetszett a megyei és városi követeknek, kik közül többen hangsúlyoz­ták, hogy »Magyarország szabad és független ország!« Az ő óhajtásuk az volt, hogy ha a két fél biztosai nem képesek a fenforgó ügyet elintézni »a király keressen utat és módot a tizenhárom szepesi város visszacsatolására.« A városi követek kérvényt nyújtottak be az alsó tablá­nak, melyben szenvedett sérelmeiket előadván, azok orvoslá­sáért és szabadalmaik fentartásáért folyamodtak. A megyei követek ez alkalommal jól voltak hangolva a városok iránt; határoztatott, hogy az összes rendek és különösen a városok szabadsága tiszteletben tartassék. A protestáns követek közül némelyek mint sérelmet hozták fel azt, hogy három pap, oly ürügy alatt, mintha eret­nek tanokat hirdetett volna, elfogatott és Egerben őrizet alatt tartatík. Az alsó tábla a királyt felkéretni határozta, hogy ezen papokat hozassa Pozsonyba, és itt nyilvános vizsgá­lat indíttassék meg ellenök; ha kitűnik, hogy helyesen prédi­káltak, bántatlanul szabadon kell őket bocsátani, ellenkező esetben pedig a tévtanok hirdetésétől eltiltani. Január 25-én, délelőtti 10 órakor mind a főrendek, mind ') Türk Dániel naplójában január 21 és 22-re ez áll : »Lecti arti­culi Baromiul Regnicolís, qui quando omnes penes conclusi, sed deinde immutati per partém.« (?) És január 24-re : »Expositi sunt avticuli Reg­nicolarum,« (?)

Next

/
Thumbnails
Contents