Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 2. 1537—1545 (Bp., 1875)
X. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS. 1542. Novemberben.
154'2. NOVEMBERBEN. 413 nálhatja fel, volt mérvadó. Most mindazáltal a nádor megválasztását az országgyűlés egyik feladatául önmaga jelölte ki. Mily befolyások és kilátások bírták ezen elhatározásra? nem tudjuk. Azonban a rendek, bár kinyilatkoztatták, hogy a nádor megválasztását sürgetően szükségesnek tekintik, ezt mégis elhalasztották ; ugyanis — miként az erről szóló törvényczikkben kifejezik — ez annál fogva sem történhetik meg alkalmasan, mivel a nádor egyetemes és nem részleges gyűlésen, az ország összes karai és rendei által, szokott megválasztatni. Vájjon a pozsonyi gyűlést a jelenlevő rendek csekély száma, vagy talán János Zsigmond híveinek távolléte miatt, tekintették részlegesnek P nem dönthető el. Midőn a rendek a nádori méltóság betöltéséről lemondottak, nem mulasztották el intézkedni, hogy üresedéséből az ország köz- és magán ügyeire hátrány ne származzék. Azon keirelemmel fordultak a királyhoz, hogy a helytartó mellé nyolcz tanácsost nevezzen, négyet a főpapok és négyet az urak rendjéből, kik fele részben állandón Pozsonyban tartózkodjanak, s a helytartóval az ország kormányát vezessék. Továbbá arra kérték a királyt, hogy, a rendek hozzájárulásával, válaszszon egy birót, ki a törvénykezés körében a nádort helyettesítse, és a szükséges bírói személyzettel rendelkezzék. Továbbá a törvénykezés rendes menete érdekében, javaslatba hozták egy személynoki itélőmester, egy királyi iigyigazgató és tizenkét törvénytudó ülnök kinevezését, kiknek fele mindenkor jelen legyen mind a királyi tanács, mind az Ítélőszék üléseiben. Az ekként szervezendő törvényszék a hatalmaskodási és egyéb bűntényekben 1543. január 13-án kezdje meg, és megszakítás nélkül folytassa bírói tevékenységét ; a királytól vagy a helytartótól kieszközlött perhalasztó rendeletek érvényteleneknek fogván tekintetni. 2) ') A király néhány nappal az országgyűlés feloszlása után, 1542. november 2ti-án, ezen bírói tisztre Réicai Ferencz k. személynököt, nádori helytartói czímmel, nevezte. 2) A XXVIII-XXXI. czikkek.