Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)
XIV. JÁNOS KIRÁLY PESTI ÉS BUDAI ORSZÁGGYŰLÉSEI. 1532-ben.
János király pesti és budai országgyűlései. I. János király a berenhidai gyűlés eredménytelen feloszlása után, értesülvén, hogy Ferdinánd Esztergomba országgyűlést hirdetett, nem elégedett meg azzal, hogy annak látogatásától híveit eltiltotta, ezeket biztosabban visszatartandó, ugyancsak szent György napjára maga is összehívta az ország rendeit; a gyűlés helyéül Pestet tűzte ki. :) Ferdinánd király, ily körülmények között, nem reméllette többé, hogy az esztergomi gyűlésen az ellenpárt is megjelenik. Mindazáltal hőn óhajtotta, hogy a pápai és császári közbenjárás hatása János király pártjára is kiterjeszkedjék. Emiatt oda hatott, hogy a pápa és a császár követei a pesti országgyűlésen is jelen legyenek. Es csakugyan Antal jesii püspök Ferdinánd király kívánatára apríl 17-én liegensburgból Pestre utazott. 2) ') Ogy látszik, hogy előbb Túron kívánta e gyűlést megtartani ; vagy egyidőben itt és Pesten szándékozott híveit egybegyűjteni. Ugyanis Ferdinánd Pozsonyban egybegyűlt tanácsosai apríl 15-iki felterjesztésükben írják: „Accedit, quod Joannes pro festő diui Georgii in Thwr Conventum celebraturus est, ad quem quum suos omnes ultra et citra Tibiscum armatos adesse jusserit . . ." Eredetije a bécsi t. levt. — Ferdinánd apríl 22-én Máriának írja, hogy ő Esztergomba hirdetett országgyűlést és „le vayvoda en a ordonne une autre a pest." Gévaynál. Gesandtschaft Ferdinands I. an Szulejman I. 1581—1532. 77. 1. És a császári követek részére készült utasításban áll: „Wir auch berichtet sein , das . . . graf hans von Zyps einen sondern Landtag in Hungern gen Pesth auf beschribenen Sand Georgen tag ausgeschrieben." Eredeti fogalmazat a bécsi t. levt. 2) Campeggio Regensburgból apríl IG. írja Rómába: „II Reve-