Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)

XIII. A BÉLAVÁRI, VESZPRÉMI, SZÉKESFEHÉRVÁRI, ZÁKÁNYI, KENESEI ÉS BERENHIDAI GYŰLÉSEK. 1531. és 1532-ben.

a kenesei gyűlés. 1 532. 347 szag egyessége és biztossága felől tanácskozni," őt megbízta, hogy „ezen szent és keresztény gyülekezetben részt vegyen." De Bécsben kedvetlenül értesült arról, hogy a főpapok és főurak nem fognak mindannyian ama gyűlésen megjelenni. Ennek daczára folytatta útját, és Óváron fogja bevárni a rendek válaszát és követeiket, kikkel tanácskozni óhajtana aziránt, „mi a kereszténység és Magyarország javára szolgál." A pápa nevében felkéri őket, hogy „érett megfontolással, okosan cselekedjenek, és ovakodjanak elhamarkodva oly határozatokat hozni, melyekből az országra háború, a kereszténységre veszedelem, reájuk még nagyobb bánat és egyenetlenség származliatik." ') A nuntius reméllette, hogy levele nem marad hatás nélkül. Lehetségesnek tartotta, hogy a rendek látván, mily buzgón karolja fel a pápa Ferdinánd ügyét, s mennyire fáradozik „az egyesség és a keresztény hit megszilárdításán Magyarországban" : a gyűlést alkalmasabb időre fogják halasztani. Vagy legalább azt bizton várta, hogy a rendek panaszaikat előterjesztik neki; ez esetben szemrehányásokat teend nekik amiatt, hogy a gyűlést a törvényes szokástól eltérőleg hívták össze, és megérteti velük, hogy ha Ferdinándtól elpártolnak, nemcsak ezt, hanem a pápát, a császárt és az összes keresztény fejedelmeket ellenségeikké teszik. ') Az 1532. január 1-én Bécsben keltezett levél egykorú másolata a bécsi t. levt — L. Irományok. XIX. szám. 2) „Cogitavi . . . aut illos mihi aliquid responsuros, accusaturosque Maiestatis Vestre asseclas, perque eos stetisse , quominus venirent, dicturos; . . . aut missuros ad me unum vel duos, qui mc de rebus suis faciant certiorem, afferantque secum lamentationes maximas ; aut ubi viderint Sanctissimum D. N. hoc negotium non deserturum, quin omni opera curaturum, ut hoc Regnuni Hungarie sit undequaque concordissimum, et imprimis christianum: eorum conciliabulum dissoluant, et aliud tempus commodius transferant. Si (quod putamus) respondebunt, nos eis apte eorum ineptiam obiicieinus, quando quidem . . . conuentus iste non rite . . . conuocatus est. Si eorum aliquis ad me se conferet, si prudens est, cum eo optimis rationibus agemus, quibus omnino se victum sentiet. Si vero imprudens, hominem per indirectam viam ita perterre faciam, ut sciat se et suos expectaturos non modo a Maiestate Vestra perpetuum bellum, sed Summum Pontificem, Cesaream Maiestatem