Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)

XIII. A BÉLAVÁRI, VESZPRÉMI, SZÉKESFEHÉRVÁRI, ZÁKÁNYI, KENESEI ÉS BERENHIDAI GYŰLÉSEK. 1531. és 1532-ben.

A bélavári, veszprémi, székesfehérvári, zákányi, kenesei és berenhídai gyűlések. I. Ferdinánd és János király 1530-ban, a lengyel király közbenjárása mellett, fegyverszünet létrehozásán fáradoztak. Mindketten őszintén óhajtották a békét. Ferdinándot öt év csalódásai meggyőzték, hogy császári bátyjától és a német birodalomtól hiába várja azon sikeres segélyt, melylyel magát vetélytársától, az országot a töröktől megszabadíthatja. János pedig felismerte a török pártfogás terheit és veszélyeit, melyeket Grittinek dölyfe és ármányai fokoztak. De a két vetélytársnál még inkább vágyódtak a béke után: az ország rendet. A pártok küzdelmei, a német és török hadak dúlásai, a belháború nyomaiban sarjadzó fejetlenség, a végromlás szélére hozták a hazát. Már már általánossá lett azon meggyőződés, fiogy a nyomor megszüntetését egyik uralkodótól sem lehet várni; hogy a feldúlt, megoszlott, a német bofolyás és a török hódítás által fenyegetett ország megmentését csak úgy reméllhetik, ha letéve a fegyvert, melylyel öt év óta egymást és a közös hazát emésztik, egyesült erővel működnek hazájuk fenmaradása és védelme érdekében. Várday Pál esztergomi érsek, felhasználva a közszellem ezen állapotát, a török hadak kivonulása után, 1529 végén, megpendítette János király főbb párthívei körében egy közös, mindkét párt tagjai által tartandó gyűlés eszméjét. Azok inelege]i felkarolták azt, és készeknek nyilatkoztak Ferdinánd