Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)

V. JÁNOS KIRÁLY BUDAI ORSZÁGGYŰLÉSE. 1527. Marcziusban.

132 132 JÁNOS K.IIÍÁLY BUDAI ORSZÁGGYŰLÉSE. Hogy ezen országgyűlésre Ferdinánd hívei is minél szá­mosabban megjelenjenek, különösen Pöstyényi Gergely volt hi­vatva közreműködni. Ezen időben János király főudvarmestere, még két év előtt egyike volt azon négy kapitánynak, kik a Mária királyné által, Szapolyay János pártjának ellensúlyozá­sára alakított „kalandosok társulatának" élén állottak. Három társa Mohácsnál elesett; csak maga volt életben. Most a kalandosok társulatának tagjait reábirni igyekezett, hogy a budai országgyűlésen jelenjenek meg. A pozsonyi kormánytanács, bár nem félt attól, hogy ezen országgyűlés Ferdinánd ügyére nézve veszélyt hozand, mégis ajánlotta neki, hogy követeket küldjön Budára. 2) Azonban Ferdinánd nem akarta magát ismét kitenni azon megalázta­tásnak, melyet a fehérvári országgyűlésen, hol a rendek biz­tosait kihallgatni vonakodtak, szenvedett. 3) Emiatt a Budán összegyűlendő rendeket csak levélben intette, hogy örökösö­dési jogait és királylyá választatását tekintetbe véve, ne engedjék magukat a „vajda" által elcsábíttatni, hanem csatla­kozzanak hozzá, vele a haza megmentése végett harczolandók. Egyúttal mellékelte V. Károlynak 1526. november 26-dikán raentum. III. 104. 1. — L. Irományok. I. szám. — Ettől a Borne­missza Jánoshoz intezett meghívólevél némileg különbözik , és rövi­debb is. Egykorú másolata -a bécsi cs. és kir. t. levt. — A megyék­hez küldött meghívókból egy példány sem ismeretes. Tartalmát ismerteti Szalaházy Tamás veszprémi püspök 1527. február 24-én Pozsonyból Ferdinándhoz intézett levelében : „Vayvoda Conventum indixit . . . missis fere per omnes Comitatus literis, quibus deciarat magnitudinem rerum, quae instant, desiderare , ut viritim Nobiles convenirent, quod ipse quoque, si illis molestum non esset, optaret. Se tamen fore contentum, ut ex singulis Comitatibus electi conve­niant." Eredetije a bécsi cs. és kir. t. levt. ') Szalaházy fönnebb idézett levelében elmondván e tervet, hozzáteszi, hogy a kalandosok közül csak kevesen fognak az ország­gyűlésen megjelenni, és azok sem pártolnak el Ferdinándtól. 2) Szalaházy fönnebb idézett levelében írja: „Cur nostrum ple­risque visum sit, ut Maiestatis Vestrae Orator ad illum Wayuode Conventum mittatur, nihil dubito, quin ex literis Reverendissimi Pomini Labacensis intellexerit." : !) Ezt maga említi marczius 7-én a budai országgyűléshez intézett, alább idézendő levelében.

Next

/
Thumbnails
Contents