Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Első szakasz
- 8 gondoljuk, hogy levéltári állagaink tetemesen nagyobb részéről van szó és olyan forrásértékű tanúbizonyságokról, amelyek a jelenkor életéhez még sokkal közelebb álInak 9 ahhoz a jelenkoréhoz, amelynek az "iratismeret" eszközeivel való teljes feltárása ekként gyakran /vagy sokszorosan/ időszerű értéket jelent. Nos hát miféle fajta csoportokat lehet lényegile g fölismerni a modern levéltári anyagban? A levéltári iratok szűkebb értelemben véve /voÖ^Ttclo/vagy levéltári darabok / jobb szo nem áll rendelkezésünkre/- a következük: vagy oklevelek vagy akták /iratok/ vagy, ha csak kisebb részben is, levelek* /l/ A diplomatika és az iratismeret értelmében vett oklevél jpffi . .jelentőség ű tényekről /cselekményekről és eseményekről/ szóló irottbízonyitvány, mely meghatározott - ha éppen változó - alakban is van kiállitva* Sok esetben még ovább terjed az oklevél hatálya: amikor nemcsak jogot tanusitó /igazoló, hitelesítő/, hanem jogot szerző^ sct jogot megtestesítő ereje is van* Az oklevelek e három fajára — az egyszerű bizony i tó oklevélre /notitia' , az ügyeleti vagy intézkedő /rendelkező/ oklevélre /carta/ és az értékpapírra - például szolgál a mindennapi életben a nyugta, a végrendelet és a barkjegye A jogügyletet létrehozó ügyleti oklevélnél a cselekmény és a bizonyítás egybeesiko A középkorban a királyi oklevélnek /a diplomának/ nemcsak közhitele volt, hanem jogot szerző jellege is, mig az u e n e magánoklevél bizonyos időkben még a bizonyitó erőnek is hrjávai volto A közhitelű és a magánoklevél fogalmáról az érvényben lévő jogban Voöo ZP0 o 415 és köv 0 §§ /Sydow I 561 és kövallo/, és a ECJB1<»1936« I. 424. is* Ezekhez járulnak mint.további ismertetőjeleks 1 0 /különösen a középkorban/ az a sajátság, melyet mint pecséttel, tanukkal és chirographálással /loott/ hitelesített iratdarab visel, ós 2o /különösen az aktáktól való megkülönböztetésül/ önálló volta, az, hogy magában állóan megérthető, az, hogy maradandó érvénye legyen mint egy fejlődés lezárásának /"in rei perpetuam memóriám'"/ e Az emiitett fogalmi ismertetőjeleket abból vontuk le, amit ma oklevélnek nevezünk, de amit maga a középkor "levél"-nek mondott, mig az 'Urkunde" /oklevél/ szó annak idején csak annyit jelentett, mint tanúsítvány, tesiimonium /óf elnémet urchundi, szótörzsében rokon az "Erkenntnis" szóval/megismerés, ismeret/g 'Mit Urkund dis Briefs .-besip'elt mit únserm Insigel" /a mi pecsétünkkel megpecsételt ezen levél bizonyságával/, olvassuk még Miksa 1495-i békeokmányának (des Swigen Landfriedens) megerősítésében «,Csak a 15*század elején tűnik fel az egyszerű Urkunde-sző olyan "levelek" értelmében, amelynek bírósági tanusotványról vannak iállitva, mindenfajta "levél" értelmében pedig csak a 16, században, anélkül, hogy korábbi jelentése egészen a jelenkorig elhalványodott volna*. /v«ö ö a "briefliehe Gerechtigkeiten" /^levélbeli jogosítványok/ kifejez 'snek a 16„század okleveleire alkalmazott használatát, a "verbriefen" /Írással megerősíteni, okiratba foglalni/ szót, a "Brief und Siegel*" /levél és pecsét/ kapcsolatot, továbbá a nagyszámú összetételt, mint nemes-, polgár— stb„ levél és a francia 4 ''lettre" ingadozó jelentésé^/* Skandináviában az 'Urkurade 1 ' /oklevél/ szó és fogalom annak az északi germánságban megfigyelhető kevésre becsülése következtében egyáltalában idegen maradt, a francia es angol diplomatika az r acta» ill„ "act" szót használja a megjelöl sre, amely szó a németben csak nemzetközi jogi vonatkozásban fordul elő 'ürkunde" /oklevél/ • értelemben /Bundesakte, Schlussakte/ /szövetségi szerződés, záró megállapodásról, szóló okmány//o Szöveg-/tártaImi/ formáj a szerint /németül Formular, franciául discours diplomatique/ a jellegzetes oklevél három főrészre tagolódik: bevezető rész, protoeollum /Ingressm ingressus/, a szöveg /contetus/ és az escha-
