Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Negyedik szakasz
so wird das Generaldireotórium nicht ermangeln.,, /tehát megparancsoljuk*, o• igy tehát az a legalázatosabb meggondolásunk.,,• ezért eszerint Főmóitóságu Választófejedelemhez az a mi egészen alattvalói és legalázatosabb kérésünk...; minek okából a fődirektórium nem fogja elmulasztani * ,«/, A- fejedelem és rendek abszolutizmus előtti kormányzati "kettőssége" /"Duaiísmus"/ alkalmilag kifejezésre jutott a rendelkező formulában is, amidőn mondjuk a 16. századi szász követi utasításokat kettős alannyal vezetik be: "Wir /Herzog Móritz/ und gémein unsere Landschaft" /Mi /Móric herceg/ és velünk közösen a mi tartományunk/» Mind a három kategóriához tartozó iratok, mindenekelőtt azonban az első csoport "oklevelei", azáltal hogy lehámlanak vagy lekopnak róluk formulaszerű, sztereotip fordulataik, mind erősebben összpontosítják tartalmukat a tárgyi mondanivalóra, gondoljunk különösen a kóbinetrendeletre, amelyben majdnem csak a puszta "parancs" maradt megs Az okleveles bizonyítás iöggAÍfoak /Urkundsbegriff/ formai eleme tehát az idők folyamán a protocolluk egyes alkotórészedben az oklevéladó akaratának nyilvánításán kívül mindjobban vesztett jelentőségéből. Annál fontosabbá vált magának a tárgyra vonatkozó akaratnyilvánításnak alakzata /formulája/, kiváltképpen, ha itt a törvényalkotó akaratáról volt szó. Itt egyenes vonal vezet a "tehát megparancsoljuk"-tól az elbeszélés és a rendelkezés /akaratnyilvánítás/ között huzodó összeköttetés /varrat, Kahtstelle/ mentén a modern törvények és rendeletek bevezető részéhez /"Eingang"/: "Mi N Isten kegyelméből ,/el/ rendeljük.... , amint következik" /"WirU., von Gottes Gnaden,»• • verordnen.,.,was folgt"/, ahhoz a formulához, amely a "törvény parancsát" /"Gesetzesbefehl"/ /Lanband, 121/ az u.n. szankciót szavakba önti. A modem állam- és alkotmányjog értelmében "szankcionálni" annyit jelent, mint a törvény tartalmát törvényerővel felruházni, egy törvénytervezetet jóváhagyni, azt lezáró aláírással törvénnyé emelni és jelenti tehát ugyanazt, mint a nemzetközi jogban a megbízott tárgyalók okmányát /lásd fent/ ratifikálni /megerősíteni/. Miként az államszerződések megerősítése és a kihirdetés,ugy a szankció /szentesítés/ a korona előjoga volt. Az, hogy alkotmányos államban is az történik, hogy törvényalkotó iratok "elrendelnek" /"verordnen"/ valamit, csupán egy olyan hozzátétel révén, mely a parlament beleegyezését megismertette, az alkotmányosan monarchikus kormányzási mód sajátossága és uj bizonyítéka annak a szoros összefüggésnek, mely a forma és az iratokban rejlő politikai jogi tartalom közt fennáll, A francia törvények nyelve is megőrizte a Bourbon- és napóleoni abszolutizmus szakkifejezését: "ordon— ner" /el/rendelni//, éspedig a cselekmény és okirati bizonyítás közti különbségre célozva, a középkori oklevél igeidejének változásával: "nous avons ordonné et ordonnons" /elrendeltük és rendeljük/Lajos Fülöp 1830as alkotmánylevele - Sharte constitutionelle/. Rokon értelemben használták a következő igéket: /an/ordner, beschliessen, erlassen, erteilen és sanktioniren //el/rendelni, /el/határozni, kibocsátani /toi© rendeletet/ /ki/adni /szintén rendeletet stb./ és szentesíteni/, A parlament utján kormányzott Angliában még ma is ott olvasható minden törvény végén, mint valóban ásatag maradvány, ez az alakzat: "Le Roi le veut" /A Király igy akarja/. Az 18'fl-es birodalomban ez volt a törvény parancsa: "WirN*,von Gottes Gnaden usw. verordnen im Namen des Reichs, nach erfolgter Zustim™ raung des Bundesrats und Reichstags, was folgt" /Mi K., Isten kegyelméből stb, a birodalom nevében elrendeljük, aniiután a szövetségi tanács és a birodalmi gyűlés hozzájárult, amint következik/. A porosz bevezető formula utánzása kétszeresen hibás, minthogy azt a látszatot kelti, mintha a birodalom is kétkamarás monarchia lenne, a császárral mint a szentesítő hatalom birtokosával, szövetségi tanáccsal és birodalmi gyűléssel mint a törvényalkotás hasonnemü tényezőjével, holott mégsem a császér 9 hanem a
