Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Negyedik szakasz
lovagrendet adományozta, /NB! A tegezés nem a pápai udvar konzervativizmusának a jele, hanem egyszerűen a latin nyelv sajátságából származik, — A fordító megjegyzése,/ A ,f Da M és az "Ihr" mell' járult a megszólítás harmadik szeméi, ben. Ez a 17.századnak ugyancsak francia termeké volt, Mär II.Henri.:- /Ya-r lois/ megparancsolja, hogy személyével kapcsolatban használják. Itt az udvarnál tehát ekként irtak ¿3 beszéltek: "Le Roi veut-il me permettre"/A Királ ' megengedné-e nekem/ vagy "Si le Boi l'ordonne" /Ha. a Király elrendeli/. Megfelelően közönséges halandóknál: Konsiear stb., AZ Ö-megszólitás /Er-Anrede a németben is, már csak "ur"-ral vdó következetes kapcsolata miatt is, eredetileg megtisztelő értelmi volt, azonban, e nélkül •? hSzzáté!cl ni 1 kül hamarosan ves.-itett az 'rt'k^bCl, heg-- v~gre is az elkop™ tatás lefokozó 1 örvendenek súlya alatt megvető gorombaság kifejezésévé süllyedjen. Ezzel szemben a többesszájnba tett rem közvetlen megszóli ás hosszú ideig megtartó ta már a 17•században hozzákapcsolódó megtisztelő jelentését. Mi£ az "er" a hivatali iratok szövegében csak kivételk pen bukkan föl, addig a nagy kezdőbetűvel irt "Sie" a poros iratokban mint az "Ihr" utóda jelképessé vált a Krökráeiának u királl al szemben el foglalt uj helyzetére nézve es az állam éle! .ben a Siein-Eardehberg-fé~ le reformok óta - tehlt egy olyan korban, amely másrészről a királyi irásmódot /stilus regius/ elavultnak ismerte el# Végül az általános használat következtében a büs .l:e ,tr !ie" is finomtalan lett, Amíg ecv IC48 június 26-án kelt poros:-, kabiné 1 -rendelet leMllGrito ta, "hejy ezentúl bármely fegyverr.emh*"- tar ozö bármilyen rangú katonának kell, hogy idénye legyen arra, hog - "en"-nek /'"3ie / szeli: iaák meg", addig ezt az "On'fct a ka-or.ai kÖzn? Ívben "alulról fölfel á " , feljebbvalóval sr.emben/ egeszén a jelen időkig kárhoztatták /me til ottak/ ; itt nem volt elegendő többé a többesszám harmadik személye megszólítást hanem ki kellett azt egeüdítenie az "ur" ci22esnek éa a rangfokozat megjelölésének* * Mar a középkori lev'lstilus éli a "Vos" /Ti/ kifejezés körülírása val egy nőnemű elvon* szó által, mint vestra maisestas, serenitas, dilectio, excellentia /felsé^eijiéjf v /felséged/, fenségetek, ked vességfcek, nagjyméllóságotok 1 ag elmésséged: tkp, kitűnőséged//. Ebből áll elő a német fordításiban egy 3t dik megszólítási fonna, mely a kiadó és címzett közt fennálló nagy lanyjkllönbség esetén a személyes névmást egészen kiszorít ja^; Ew./Suer/ MajOst ät, Ew.Durchlaucht, E/uer/ F/ürst «*. liehe/ G/naden/ /líelségea, Főméit óságod f. Hercegi Kegyelmességed/, más különben a* "Ön"-megszeli ásaal a szövegben váltakozhatik: Bw.Lieb/d/en /Kedvességed/'fejedelmek egymás közt/, Ew.Exzellenz /Nagymőltőságod,kegyelmessóged/, :3v. .Hoch/wohl/ge boren /Méltóságod, ''ag^ságod//a miniszterek egymásközti hivatalos megkeresvényeiben/, 3w, Gnaden /Nagyságod/ stb. Természetesen, ami viszont nem volt lehetséges a személyes névmásoknál, az elvont körülírások alkalmazhatók voltak a szöveg elején is mint születési /Ew.Hochwohlgeboren » tkp, "magas rangban született"/ és hivatali rangot jelző címzések a családias megszólítások mellett /Bruder stb./, amiként ezek ismét fordítva a szövegben ismételhetők voltak. Az elvont többesszámu megszóli: ás az udvariasság netovábbja maradt, nem utoljára' a diplomáciai nyelvhasználatban. A "His excellency" címe a "Governor of the 9ommonwealth"-nek /az állam kormányzója/ az egyes /észak-/ amerikai államokban éppenséggel alaptörvényileg nyert megerősítést /l780/. A születési különbség hangsúlyozása hovatovább mégis megütközést kezdett kelteni; a 19.század végén az "Ew,Wohlgeboren" /tkp. jeles rangban született/ megszólítást a külügyi hivatalban /külügyminisztériumban/ eltiltották. Ámde még a birodalmi minisz J ériumok 1926-os ügyrendje az egyszerű "Sie" .
