Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Második szakasz
zatát és közös határozatot hoznak* Bnnek a határozatnak az írásbeli eredménye éppen a kancelláriai irat vagy a sajátosabb francia megjelölés szerint lettre de conse il /tanácsban kelt okirat/, mely hivatalos írásmódon /kuriális stílusban/ van megszerkesztve. /Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a kancelláriai irat alkalmazásának a következőkben ismertetendő esetei mindig ezt az eredetet feltételezik./ Mint az államtanács ülése, ünnepélyesek és körülményesek a formái enne£ az irat fajtának, amely ragaszkodik mint "lettre en cérémonie" /szertartásos okirat/ a középkori uralkodói oklevél bevezető részéhez - prot okol lámához. A legerősebben jellemző a bevezető része. Sínt megelőzőleg a tanácsban, ugy a tanácsban kelt , iratban /Ratsschreiben/ is elől foglal helyet a fejedelem, mint kiállító "plurális maiestatis"~ban és teljes címével. "Mi N., Isten kegyelméből.. ..." ós azután következnek, gyakran hosszú sorokon keresztül egy valóságos vagy olyan uralom birtoknevei is, amelyre csak igényt tart. A középkori * oklevél bevezető részének és zárórészének /egyben: protokollum/ további alkotórészei, amelyeket a kancelláriai irat gondosan megtart, az üdvözlés, a megszólítás a szövegben, a kihirdetés, a szankció /a megszegők megfenyegetése/ és a megerősítés /corroboratio/. A leginkább "oklevélszerü"-nek mutatkozik a k a ncelláriai irat, amikor a nyilvánosságnak van szánva /mint nyíltlevél /Offener Brief , lettre patenté/. Az alattvalóra az uralkodó akaratának külsőleg is akkora hatást kellett gyakorolnia, amint csak lehetséges* Szek közt a kiadmányok közt a legfelül áll természetesen a "törvény "» vagy amint azt régebbi korban ehelyett sokszor szivesebben mondták: konstitúció, ediktum, mandátum, publikandum . Mint nyilvános "levelek" /oklevelek/ jelennek meg továbbá az állami alkalmazottak /"Bediente^ = szolgák/ kinevezései . Valamennyi egyéb, kegyes elhatározás- _ ból fakadó okmány /kiváltságok, rangemelések, törvényesitásek, házassági felmentvények, oltalomlevelek stb./ a kancelláriai iratok osztályába tartoziktmint olyan akaratnyilvánítás, amely a fejedelemnek van fenntartva. Hasonló formában fordul az uralkodó kormányának, közigazgatásának és igazságszolgáltatásának segéderőihez, a hatóságokhoz és az egyes hivatalnokokhoz. Az ilyenfajta kancelláriai irat megjelölésére szolgáló hivatalos kifejezés a "leirat" /Reskript/; mint oly sok név az iratismeret köréből, ez is a régi római jogi nyelvből származik, amelynek hagyománya a Corpus Juris Civilis-en, meg a pápai kúrián keresztül egészen az ujabb évszázadokig folyvást eleven maradt. A leirat rendesen különálló adott esetet szabályoz, de általánosan elvont természetű is lehetett és ezáltal magára vehette egy rendelet, vagy ami abszolutisztikus korban ugyanaz, egy törvény jellegét is. Ellentétben a "nyilt levél "-ékkel, a tartalma titkos volt. A formáján már bizonyos egyszerüsitéseket lehet észrevenni, az ügyforgalomban kevésbbé vontatott lehetett az ember, és ann^k is kellett lennie. így pl. a hosszüléiekzetü f cím a legszükségesebbre rövidült, és egy kihirdetési formula ezeknek a titkosan kezelt iratdaraboknak az esetében úgyis képtelenség lett volna. Minthogy az uralkodó nemcsak "a törvény forrása" és a végrehajtó hatalom feje, hanem a bíráskodás hordozója is volt,„aki elvileg minden pört birói széke elé vonhatott, a törvények általa személyesen foganatosított kibocsátása, és leiratok kiadinányozása mellé járul a testi fenyítések és halálos büntetésekre vonatkozó Ítéletek /szentenciák, végzések/ sajátkezű megerősítése /helybenhagyása/„is,kancelláriai iri.t formájában, ugy mint valamennyi megerősítő oklevélnél. A diplomáciai iratok sorában pl. az ügyvivőknak adott felhatalmazásokat /pleinpouvoirs/ kezdetben általában, és később az első osztályú követeknek, vagyis nagyköveteknek, továbbá a megbízóleveleket és visszahívó leveleket /Kreditiv és Rekreditiv/ kancelláriai irat alakjában állították ki.
