Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Első szakasz
eleve szándékba van véve. Ez ecetben egészen el lehet tekinteni attól a terjedelmes irodalomtól, amelynek termékei levélnek nevezik ugyan magú- kat, mindazonáltal attól csak a formát veszik kölcsön, de valójában egy pillanatra sem mások, vagy akarnak valami más lenni, mint sokszorositásra szánt ol asm/nyok. Másként kell értékelni az u. n. nyilileveleket, mint ezeket a levélformáoan költött tartalmú/füzeteket/ brosúrákat vagy könyveket. A ny± .levele e a szerzőjük ugyan szinten azzal a gondolattal irta, hogy /nyomtatásban/ megjelenjenek, mégis meg.a totta még bennük a szerző és a imzett közötti személyes viszont a lev lnek mint különálló darabnak saját • an levélszerü megjelenési formájává- egyetemben; a közönség itt csak hallgatója lesz egy valószerű párb^sz'dn k. A "nyj-ltlevelek" sorába tartozna- az igy is nevezett, túlnyomórészt v tázó-polemikus nyilatkozatok. Ezzel ellentétben a "levél • szót már e e e régebbi /az oklevél-lel azonos/ 'rtelmében használjuk pl. VIII*Keres ély 1846 július 8-án kelt, nyíltlevél ent ismert okiratánál, mely a dán ői Örökösödésnek Holstein-ban való evezetésére vonatkozik. Egyáltal e nek a szónak a jelentése sokszor egyszerű tudósitó Vagy hirközlő M ira •-sá halványult, amikor is nincs kiköt e sem a bizalmasság, sem a levélf rma. Ami mármo t közelebbről a formát illeti, a szo 'elentésének /brevis - Brief/ megfe elően a levél általánosságban az egyszerűsítés révén elüt az okieveitől és a szertartásos ügyiratdarabtói s. A formaság azonban mégsem süllyed ber:ne sohasem a nulla fokr , egeszén formanélküliek csak a r *Bi let "-ek /levélkék/, viszont azonban alka :>m szerint és bizonyos időkoen a formaság magas fokra hághatott. A kozépko- derekára nézve az elmé et zabályszerü levélmintát dolgozott ki, ame ynek alkotó részei egy oklevél felépítésével hasonlíthatók össze, és a c r f idejében /XVI.Lajos korában, kb. 1770-1790/ érte el ez a forma 'zmus a csúcspontját. M * J[10 ' módszer szerint vizsgálja hát az irat sm re az egyes "ügyiratdarab M-ot, az »oklevel ,1-et vagy egy 'level^-et? Legelő ó is rendsze- rezve-osztályozóan , azáltal, hogy oda sorozza egy bizonyos s+ lisztikai formához, azután pe lg eredetkutató módon /genetikailag, aza tal, hogy meghatározza a kancelláriában /irodában/ végbemenő fejlődé t az lső tervezetektől kezdve a fog Imazványoh és letisztázáson keresztül a imzetthez juttatott kiadmányig, es hogy nyomon követi ezeknek további sorsát az irattárban és levéltárban, végül pedig elemző módszerrel a külső s különálló egyes belső ismertetőjelek vizsgálata során /v.ó. 79. 1./ továbbfejlesztve a középkori oklevéltan -Ital kidolgozott fogalmakat és azoknak újkori kiegészítéseit. A rendszerező iratismeret az iratdarabot három "st lusjegy" /általános belső ismertető jelek/ egybevetése utján határozza meg. Ezek az ismertető jelek a következők: 1. a kiállitó rangja /a cimzetthez való viszonya felettes, alárendelt, mellérendelt/; 2. a nyelvtani szerkezet többesszám első személy, egyesszám első személy, harmadik személy/; 5. a szövegezés méltósága /ünnepélyesebb vagy egyszerűbb Írásmód/• A harmadik stílusjegy csak a szertartás különbözőségét érinti, általa nem jön létre semmiféle különfajta elnevezésű iratdarab. Ezze s énben az első stílusjegy álapján eltérés mutatkozik azok közt az iromá ydarabok közt, amelyek a/ rangban felettesektől /utasitások/, pl. .örvények, rendeletek, intézkedések, leiratok, udvari parancsok /kormányrendeletek/, rendelkezések, b/ rangban alárendeltektől /tudósítások vagy jelentések, illetve kérvények, előterjesztések, folyamodványok/ és c/ egyenranguaktól /megkeresések, ill. átiratok/.
