Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

zedek birtokában, a fejedelmi tábla elé idézhetők perre). Különleges, már szekularizációs folyamat részének tekinthető'jelenséget szabályoz az 1543. novemberi XI. tc: ha a gyulafehérvári káptalan tizedeit elfoglaló személyek nem fizetnek értük, a káptalan perben kereshesse jogát. A tizedügyi törvényanyag egy jelentős csoportja a tizedelés módját szabályozóké. A legelső ilyen törvény, az 1545. áprilisi még az esperesek és kanonok által saját használatukra felvenni szokott tizedekről intézkedik: akadálytalanul vihetik házukhoz. Magát a tizedelés folyamatát szabályozza az 1558. március-áprilisi törvény: a tizedet magukból a kalangyákból vagy kepékből kell venni - ha azonban a dézsmás vagy tizedbérlő késik a tizedeléssel, a helység admoneáltassa, napot jelölve ki a tizedelésre. Ha a tizedelés megtörtént, a jobbágynép hordja be a tizedgabonát (annak egytizedét visszafogva a fuvar fejében), ha viszont a dézsmás vagy bérlő nem szállt ki, a helység bírája s egy-két esküdtje jelölje ki a tizedet, a többit pedig a jobbágynép behordhatja. (Hogy e szabályozás mennyire volt eredményes, arra nézve csak azt jegyeznénk meg, hogy a késedelmes tizedelés miatti panaszoktól még a reformkorban is hangos Erdély.) A tizedelés egy részletkérdését szabályozza az 1558. júniusi törvény: Bihar megyében a tizedelés megtörténte után 2-3 héten belül el kell hajtani a jobbágyok nyájából a tizedbárányokat. Az 1566. november-decemberi VIII. tc, az 1558. március-áprilisi törvénynek a fuvarozásra vonatkozó pontját megerősítve, azt teszi még hozzá, hogy a királyi arendator a báránytizedet pünkösdkor, a méhtizedet Szent Bertalan napján szedesse fel. 1568 májusában (a VI. tc-el) arról rendelkeznek, hogy az uralkodó, a tanácsurak, a nemesség egyként portiójuk után takarják be a tizedet. Innentől két évtized szünet áll be a tizedelés módját szabályozó törvényalkotásban; csak 1588 decemberében születik törvény (XXVI. tc.) e kérdésben: az arendatorok a bárány-, méz-, bor- és búzatizedet Szent Márton napja után ne tartsák a parasztnépen. Az 1594. februári gyűlés két ilyen törvényt is hoz: a XIX. tc-et (a dézsmások cédulájáért a nemesen ne vehessenek pénzt) és a XXVI. tc-et (ez a tizedelés dolgában fenntartja a régi gyakorlatot). Ismét jó két évtizedes szünet következik 1616 október-novemberéig; akkor az 1558-as törvényre is rálicitálva azt mondják ki (XIV. tc), hogy a szegénység gabonája kalongyában lévén, „successivis semper temporibus" behordhatja azt a dézsmások ellenére is. Ezt követően már csak 1685-ben találkozunk a dézsmálás módját általában szabályozó törvénnyel (az 1685. február-márciusi V. tc-el): a jobbágynép szüretkor ne a kádakból és a sajtó alól, hanem a hordókból és a szinnusból adja ki a tizedet.