Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

Különleges kérdés a nem erdélyi rendek erdélyi jogállása; ez az 1594 utáni uralmi válság és a Bocskai-szabadságharc tapasztalatai alapján válik akuttá a hatalomféltő erdélyi rendek számára. Az 1607. februári III. tc. mondja ki azt, hogy a fejedelem Erdélyen és a Partiumon kívül lakóknak csak a tanács hírével adjon jószágot, tisztet. A királyi Magyarország területén tartózkodó erdélyi nemesek helyzetét I. Rákóczi György uralmának első, kényes esztendeiben szabályozza két törvény is. Az 1631. június-júliusi XXXII. tc. rövid határidővel visszarendeli Erdélybe a királyi Magyarország területén levő erdélyi nemeseket (evocatio terhe alatt). Azoktól, akik Magyarországon laktak, de jószáguk volt Erdélyben, reversalist követelt arról, hogy nem lépnek fel ellenségesen Erdéllyel szemben; jószágukra, jövetelükre a fejedelem salvus conductust adott nekik (ugyanez volt szükséges azoknak, akik Erdélyben laktak, és kinn volt jószáguk). 1632 májusában azonban még mindig a reversalist kellett sürgetni a királyi Magyarországon lakó erdélyi birtokosokon (VII. tc), arra is kötelezve őket, hogy erdélyi várukban, jószágukban a fejedelemnek hitet tett erdélyi zálogos (megfelelő ingatlanvagyonnal mint óvadékkal rendelkező) tiszteket tartsanak. Külön fajtáját jelentette a rendi jogokat biztosító törvényhozásnak a honfiúsítás. A másfél évszázados korszak viszonylag igen kevés honfiúsítási törvényt hoz. A korszak első évtizedeiben nincs is szó ilyesmiről (annak ellenére, hogy a Magyarországról Erdélybe áramlás közismert jelenség), feltehetően azért, mert a két országot még nem tekintik oly értelemben külön államnak, hogy az egyikben bírt nemesi jogot a másikban külön kelljen érvényesíteni. A sor csak 1609-ben kezdődik; az az év április-májusi V. tc-el fogadják a haza fiai sorába Lisibonát (akkor nagybányai kamaraispánt, az erdélyi bányatörténet ismert alakját). Jó két évtized kell a következő honfiúsításokig; az 1630. január-februári országgyűlésen egy moldvai fejedelmi család, a Moguila-dinasztia akkor Erdélyben menedéket talált két tagja, Gavrila és Joan Moguila és Weichard Schulitz, Bethlen Gábor egykori diplomatája és az 1630. eleji válság idején az erdélyi protestáns párt egyik fő oszlopa nyeri el az erdélyi honfiúságot. Az 1631. június-júliusi országgyűlés a fejedelem német gyalogjainak kapitányát honfiúsítja. Innen kezdve több évtizedes szünet van a hazafiak sorába való felvételben; csak az 1655. februári XXXIV. tc. sorol közéjük egyszerre öt személyt is, köztük olyanokat, mint a Wesselényi-összeesküvésben és a kurucmozgalmakban majdan nagy szerepet játszó Gyulaffi Lászlót, Ghillányi Gergelyt (aki Apafi sógoraként az utolsó fejedelem első jó évtizedének távolról sem annyira befolyásos, mint gyűlölt udvari embere lesz), Samarjai Pétert (és mel-