Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

IV. Bíráskodás

törökhöz szökése és az elsó' trónkövetelése kapcsán. Miután az országgyűlés I. tc-ében a közbéke megzavarásáért a felségárulás büntetését szabja rájuk (a közbéke megháborítása a nótának volt az egyik esete, a nota viszont voltaképpen a felségsértés egyik fajtája), II. tc.-ével általános rendelkezést hoz: akik „országunk, szabadságunk, fejedelmünk és szabad választásunk ellen" idegenbe menekülnek, és ott kérnek segítséget, vagy rabságukban fordulnak azokhoz szabadulásért (ez Zólyomira céloz), szintén a crimen laesae maiestatis büntetése alá essenek, és kegyelmet se nyerhessenek - még a kapott kegyelem se legyen érvényes. Ugyanez az országgyűlés akceptálja a magyarországi 1546:XXV. tc.-et Erdélyre is (aszerint az uralkodó bírói eljárás nélkül büntetheti az országos végzéseknek, a fó'törvényszékek ítéleteinek eró'szakkal ellenállókat- és azonkívül a kincstári, adó- és más közjövedelmek elragadóit, a templomok és dézsmák foglalóit, a nemesség és szegénység nyomorgatók, a gyilkosokat és más latrokat -, nem védvén az ország és nemesség szabadságai azokat, akik e szabadságokat megháborították). A további ilyen törvények már a második nagy uralmi válság és az Apafi-kor elsó', nehéz éveinek termékei. A II. Rákóczi Györggyel Erdélyből kihúzódottak ellen szól az 1659. május-júniusi XXII. tc. (a haza ellen vétett és Erdélyből kiment személyek gyámság címén se húzhassanak jövedelmet onnan). A Kemény Jánost fejedelemmé választó 1660. decemberi-1601. januári gyűlés viszont már azok ellen hoz törvényt (XV. tc), akik Kemény beütésekor idegenbe menekültek, és az ottaniakat (ti. a törököt) izgatnák az Erdélybe hatolásra). Ha csak Barcsainak a folyó országgyűlést összehívó és még inkább a külföldre menteket visszarendelő és izgatásukat eltiltó rendelkezései, illetve a fejedelemváltozás hírül vétele nyomán megszűnnek ily cselekményektől (és az eddigiekből sem volt kára a hazának), amnesztiát nyernek-ellenkező esetben méltó büntetés vár rájuk. Ezt a törvényt a Barcsai ellen kierőszakoltak követik a sorban: az 1661. április-májusi V. tc. (az Appropbataera és az 1660. decemberi-1661. januári XV. tc-re hivatkozással) azok ellen céloz, akik továbbra is idegen nemzetek közé írogatnak a fejedelem és illetékes tisztviselői híre nélkül, vagy éppen alapos gyanú volna szökési tervükre; a fejedelem (a tanáccsal is közölve az ügy állását) letartóztathatja őket („mentől tisztességesb állapottal mivoltokhoz képest" - hogy a dolog még félreérthetetlenebb legyen), és az országgyűlés bírósága elé állíttathatja (szükség esetén tábori országgyűlés törvényszéke elé is), a letartóztatott személyek kívánságára a fejedelem maga is ítélkezhet felette. Az ily „ártalmas dolgokban practikálók" pártfogóira is az övékéhez hasonló büntetés várt. A rendek maguk is érezték az intézkedésnek Barcsai személyén túl közjogi-