Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

tartsák magukat a nyomfelvételben az ország törvényéhez), a XX.-at (puszta falu határán át kell vinni a nyomot a legközelebbi megült faluig) és a XXV.-et (a nyomot ki nem adó falu fizesse meg a kárt, és aztán maga üldözze a latrot, és vegye meg rajta a kártérítésbe kifizetettet). Az 1655. februári gyűlés ismét két törvénycikkel gazdagítja a nyomfelvétel törvényi szabályozásainak anyagát: a XIX. tc-el (ez a nyomfelvételi rendszabályokat abban az értelemben bővíti ki, hogy nemcsak állat-, hanem ember- és szekérnyomot is fel kell venni; egyben arról is intézkedik, hogy a törvényhatósági tiszt csak akkor követelhet fizetést a nyomkeresésért, ha valóban kivitték rá) és a XXXII. tc-el (ez Bánffyhunyadot veszi ki - elsősorban mezóváros voltára tekintettel - a nyomfelvétel és követés kötelezettsége alól). A második nagy uralmi válság éveiben ez a kérdés érthetően félrekerül; 1664 és 1669 között azonban újra rendkívül sűrűn tárgya országgyűlési szabályozásoknak. Előbb, az 1664. január-februári országgyűlésen (XIII. tc.) csak egyes havasalji Fehér megyei falvakat köteleznek arra, hogy a nyomfelvételben az ország közönséges törvényével éljenek ők is, az 1665. májusi X. tc-el azonban, a korábbi nyomfelvételi törvényeket eltörölve, új rendtartást dolgoznak ki: amely mezővárosban vagy faluban valakinek marhája elveszett, aznap (vagy éjjel) tegyék ezt hírré, és a helység a károsulttal együtt keresse a nyomot; ha más falu határára értek vele, az is tartozzék kimenni és keresni. Ha elevenen találják meg a marhát, a károsult esküje után (minden fizetség nélkül) adják át neki; ha elvesztik a nyomot, vagy megölve találják meg az állatot, minden háztól egy gazda tegyen esküt: nem ő a tolvaj, nem is tudja, hogy ki (ha nem teszi, fizesse meg a kárt, különben annak háromszorosát hajtják be rajta, és még a károsult költségeit is - ha pedig gyanús ember, még bírságot is, ha nem tétet le tisztítóesküt elegendő számú emberrel). Ha a marha nyoma juhok közé keveredett, a pásztorok tartozzanak kiadni a nyomot. A törvény rövid életű: az 1666. februári országgyűlés (II. tc.-ével) oly indokolással törli el, hogy a szegénységnek káros, a latroknak „az ő szokott mesterségekben való előmeneteleket" szolgálja - és visszaállítják az Appropbatae Constitutiones idevágó rendelkezéseinek hatályát. Az 1667. január-februári országgyűlés újra kimondja: a nyomkövetésről szóló tc-ek az egész országban érvényesek (I. tc), és arról intézkedik (II. tc), hogy a megnyúzva megtalált marha árát az illető faluban lakó vlachjogúak térítsék meg („mivel közülük árad inkább a latorság és lopás"). 1668-ban (január-februári XI. tc.) az egyes helységeknek korábban adott nyomfelvételi mentességeket erősítik meg. Az 1669. január-márciusi gyűlés X. tc.-ével ismét általános rendezést kíván adni: ha a nyomot egy helység határáról nem