Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)
III. A kormányzatot illető törvények
delkezése (ha a főtisztek által az adó kísérésére kirendelt személyek megtagadják e szolgálatot, büntetés alá essenek), az 1689. november-decemberi VI. tc. 5. és 6. pontja (senki ne változtassa lakhelyét az adó elkerülésére - különösen egész falu vagy annak egy része nem, a rovatai nem változtatható, egy helységből másra nem vihető, a jobbágy sem telepíthető át). Az adóügyi törvényekhez tárgyukban kapcsolódnak a róla való vételről hozottak (adószámvitel). Ezeknél, akár az adóügyi törvényeknél, némileg redukálhatjuk az ismertetést. Az eléggé jelentős számú (kb. 80) ismert ilyen törvény része ti. egyszerűen azt határozza meg, hogy a számadásra kötelezettek mikor és hol tartoznak megjelenni, mely adóról való számadásra (az ily esetek jórészében azt is, hogy kinek adnak számot), ezeket itt nem tartjuk szükségesnek külön ismertetni. A számbavételi eljárást a törvényeknek csak kis része írja részletesebben elő. Ilyen az 1659. május-júniusi II. tc, amely egyébként is szokatlan módot választ a számvételre: országgyűlésen választott törvényhatósági exactorokra bízza ezt a munkát. Ezeknek előbb egy bizonyos helyre és időpontra meg kellett hívniuk számadásra az adóperceptorokat, közben pedig a helyszínen ki kellett vizsgálniuk: ki hol és mikor mennyit fizetett be nekik, és ezt lajstromba kellett venniük. E lajstrom alapján történt a számvétel. A törvényhatósági tiszteknek támogatniuk kellett a számvevőket munkájukban, ha viszont ők nem jártak el feladatukban, a fiscalis directornak rajtuk kellett behajtani az összeget. Ehhez a törvényhez csatlakozik az 1660. október-novemberi XIII. tc, az 1659-es törvényben kijelölt és azóta elhalt vagy Erdélyből kiment exactorok helyett másokat delegálva számvételre (a XV. tc-el további szám vételi munkát hárítva rájuk), és az 1660. decemberi-1661. januári XI. tc (legkésőbb 1661. március 1-jéig kötelezve a törvényhatósági számvevőket a török sarc céljaira kivetettek felvételére). Részletesebb előírás az 1664. január-februári XLIII. tc. is. Erre az adott okot, hogy Székelyföld egyes perceptorai képtelenek voltak a török sarcról való végleges elszámolásra, mert a kivetéskor történt számbavétel óta számosan jutottak rabságra, mások pestisben pusztultak el, elbujdostak, vagy teljesen elszegényedtek. így a sarc hátralékairól való számvételkor a pénztárnokok előbb arról kellett beszámoljanak: kikről és hány személyről adják ezt az összeget. A számvevők az elrabolt, elbujdosott, elhalt vagy elszegényedett személyek adójáról is adjanak nekik végleges nyugtát (fenntartva azért az elszegényedettek adójának későbbi felvételére való jogot). Az 1666. februári XX. tc. a törvényhatósági főtisztekre bízza az utolsó három adóról való számvételre számvevők kijelölését. Az az év szeptemberi IV. tc. pedig egyenesen a főtiszteket ha-