Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

gére, azokat a törvényhatósági perceptorok a felveendő'adóból és a hátralékokból elégítsék ki) és a XIV. tc. (akik korábban a sarcba vagy más országos szükségre pénzt hiteleztek, birtokot kaptak érte, és aztán elvették tőlük azt, visszakapják vagy más birtokot kapnak helyette, illetve - ha még egyáltalán nem nyertek érte jószágot - most kapnak rá adományt vagy helyette készpénzt); az az évi október-novemberi gyűlés szerint: minthogy a portuson idegenek is 5 tallér kedvezménnyel vehetik a só százát, ha ország szükségére pénzt adnak, ez a haza fiainak is járjon, ha az országnak hiteleznek, és XXVIII. tc. (egy a sarcra pénzt és ezüstneműeket hitelező személy özvegyének a restantiákból való kárpótlása), az 1663. február-márciusi II. tc. idevágó rendelkezése (aki fiscalis vagy más jószág birtokosa jószágáról pénzt ad ki a török adóba, annak birtokát a pénz visszatérítéséig nem vehetik ki kezéből - még törvényes ítélettel sem) és a III. tc. (a török sarcba hitelezők első helyen kapják vissza pénzüket a portusról). Ezzel a kérdés jó időre ki is kerül a törvényhozás látóköréből - anélkül, hogy az uralmi válság idején az országnak nyújtott kölcsönök ügye lezárulna: még jó tíz év múlva is nyitott kérdés ez, ahogy az 1678. november-decemberi X. tc.-ből fény derül rá (minthogy az ily hitelezők kielégítése még jórészt nem történt meg, rangos bizottságot küldenek ki - tagja többek közt Haller János, Mikola Zsigmond, Bethlen Miklós és Elek - a hitelezők igazságának megvizsgálására; ennek döntései alapján kell visszafizetni a hitelezetteket). A kérdés azután az 1680-as években válik ismét nagyobb súlyúvá. Az 1682. évi magyarországi hadjárat alkalmával a török alaposan megsarcolta Apafit. Az összeget hirtelen kell előteremteni, nincs más út, mint a kölcsönzés; a visszatérítésről az 1682. novemberi országgyűlés kell gondoskodjék (I. tc: adó kivetése a kölcsön megtérítése céljaira, II. tc: minthogy a táborozáskor a portusi arendator a deputatio döntése alapján kölcsönt vett fel azzal, hogy sóban fizeti meg, a törvényhatóságok kapunként bizonyos számú kősót szállítsanak a kolozsi aknáról a marosváradgyai portusra). A kérdés ezzel még nem zárult le: az 1682. novemberi II. tc. nem bizonyul megoldásnak, úgyhogy az 1683. áprilisi országgyűlés (VII. tc-ével) annyiban módosítja, hogy az 1682-ben rendelt mennyiségű sót a portusra hordatja ugyan, de annak nem egészét juttatja a bérlőnek, viszont elengedi annak kétévi honoráriumát és taxáját. Ugyanez a gyűlés már újabb kölcsönt is vesz fel (I. tc-ében részletesen megjelölve: egyes személyek, illetve városok mennyit kötelesek befizetni, II. tc-ében pedig adót vetve ki a kölcsön törlesztésére, a visszafizetés határidejét is megjelöli). A kölcsönzés szüksége azonban nem szűnik meg, 1686 táján néhány főúrtól (Teleki Mihálytól, Bethlen