Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

pénzt, a tisztek az adó kétszereséért adják el - földesura kiválthatja). Részben ennek intézkedéseihez kapcsolódik az 1689. november-decemberi IV. tc. (az adóját nem fizetó' jobbágy elfogható, és ha családja vagy szomszédai nem teszik le helyette az adót, 10 évre eladható; a nem fizetó'egyházi nemesek birtokát foglalják le - ha az nincs, magát is adják szolgálatra annak, aki helyette leteszi az adót, jobbágyságra azonban nem kötelezhető'). Csak a 17. század hoz törvényeket adóügyi visszaélések büntetésére: az 1629. áprilisi V tc-et (a tisztviselőknek az adó beszolgáltatásában elkövetett „gondviseletlenségeit" a fejedelem büntesse), az 1632. májusi IV. tc-et (ez 200 Frt büntetést szab az alispánok, szolgabírák adószedési kihágásaira), az 1681. április-májusi IV. tc-et (ez általában tiltja el az adóvisszaéléseket) és végül az 1683. februári IV. tc-et (ez az 1632-es törvényhez hasonlóan 200 Frt büntetést szab az adóigazgatási visszaélésekben - vagy hanyagságban - elmarasztalt tisztekre). Súlyosabb kérdést szabályoz egy sor más törvény, az adóösszeghez más célra nyúlás eltiltásaival. Az 1556. november-decemberi országgyűlés határozottan tilalmazza az adóösszeghez nyúlást vagy visszatartását azzal, hogy aki az országnak hitelezett, az keresse ezt az uralkodókon. Az 1571. november-decemberi X. tc. is jónak látja kimondani: az adóra (vagy más országos jövedelemre) büntetés terhe alatt senki ne merje kezét tenni. Az 1588. utáni rendi hullám két idevágó tc-et is produkál: az 1591. novemberi II.-at (a fejedelemnek legyen rá gondja, hogy a kincstár jövedelmei és a subsidium, „jó, szükséges és hasznos helyekre költessenek") és az 1593. szeptemberi III.-at (Báthory Zsigmond vegye számba jövedelmeit és kiadásait; az ország jövedelmeit az igen szükséges dolgokra fordítsa, a felesleges kiadásokat töröltesse). A rendi mozgalom letörése után is hoznak e tárgykörbe tartozó törvényt - ha nem is ilyen éleset: a hadak tartására rendelt adóból a fejedelem más szükségére költötteket fizesse vissza (vagy tudja be az adóba - 1595. április-májusi XIV. tc). Innen kezdve a kérdés nem is kerül napirendre csak a második nagy uralmi válság idején, de akkor sűrűn. A kiindulópont az 1659. május-júniusi II. tc: ez becsületük elvesztésével és a hiányzó összeg kétszeresével mint bírsággal fenyegeti a hűtlen perceptorokat (a hanyagokat pedig azzal, hogy rajtuk vétetik fel az adót). Erre a törvényre hivatkozik az 1661. április-májusi országgyűlés, két törvényt is hozva a török sarcból más célra tett kifizetések ellen (miközben VII. tc-ében felhatalmazza a fejedelmet és tanácsát, hogy szükség esetén a sarchoz is hozzányúljon). A XI. tc. még csak az adóigazgatási apparátus ellen fordul élével (a sarcból más célra fizetettek a számbavételnél nem akceptálhatok, és akik nem tudják igazolni kiadá-