Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

Az adóalap biztosítását szolgálta az adózó-összeírások, rovás-korrekciók sokszori elrendelése: az 1545. novemberi törvény a székely székek jobbágyainak összeírásáról (a székelyek kérik a rendeket: 7 személyt jelöljenek ki erre a 7 székbe; minden szék 2 lófot és 2 adózót küld majd melléjük; az összeírás után határozandók meg a székelyek terhei), az 1548. májusi VII. tc. a quinquagesima-összeírásról; az 1556. november-decemberi törvény (a magyarországi vármegyék jobbágynépe Ugocsa, Kraszna és Máramaros kivételével - összeírandók - az okot erre az Izabella és János Zsigmond visszahozásában segédkező' román hadak égetései szolgáltatták), az 1557. februári (Fogarasfölde és az addig mentes, össze nem írt mezővárosok összeírása és dicálandók); az 1558. március-áprilisi (a korábban nem dicált kerületek és helyek dicálandók); az 1565. januári (ha a Részekben a birtokos pusztulásról beszél, az alispán, szolgabíró és rovó szálljon ki a faluba, és számlálja újra őket); az 1571. november-decemberi XXXIX. tc. (Kraszna megyében az exactor az alispánokkal, szolgabírákkal és hat nemessel együtt tegyen új rovást), az 1572. májusi III. tc. (az országgyűlés nem vállalván az új connumeratióról való végzést, csak a rovás hibáit javíttatja ki). Innentől kezdve ritkábbakká válnak az ily jellegű törvények. Csak 1594 februárjában, a rendi előretörésnek már majdnem a csúcspontján hoznak törvényt (III—IV. tc), új összeírásra (ez alól még a fejedelem jószágai sem mentesek, csak patrimoniuma; Báthory István és Boldizsár viszont mentességet nyert, de 200-200 lovas - Báthory Istvánnál még külön 100 gyalog - tartása fejében). Az összeírást az alispánok, szolgabírák hajtják végre másodmagukkal. Mindenki összeírandó volt, csak a drabantok, koldusok, szegény özvegyasszonyok nem. Az új összeírás az 1593-ban létrehozott rendi pénztár feltöltésére szolgált; a pénztár sorsáról másutt szólunk majd. Innen azonban a kérdés majd két évtizedre eltűnik szemünk elől; az uralmi válság, a Bocskai-szabadságharc és a nem egyszerű konszolidáció hullámverései közt ilyen feladatok megoldásáról nem lehet szó. Csak Báthory tesz ígéretet arra, hogy tanácsurat küld ki a hadak miatt elpusztult kapuszámok rcvisiójára, és az 1612. májusi országgyűlés törvényben (V. tc.) sürgeti meg az ígéret teljesítését. 1615 májusában a Zaránd megyei rovatlan helyek adó alá írását rendeli cl törvény (XXIX. tc). 1618 októberében a fejedelem az újonnan betelepült helyek megrovatását mondatja ki a 6 évi mentesség érintetlenül hagyásával (III. tc). Innen a kérdés újra évtizedekre mellékessé válik, a második nagy uralmi válság lezártáig eltelő majdnem fél évszázad egyetlen ilyen terméke az 1635. május-júniusi XXVI. tc. (a pestis stb. miatt elpusztult helyek a vármegyék ispánjai és bírái által felcirkálandók, és a veszteség