Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Tringli István: Az 1481. évi szlavóniai közgyűlés

A levelesítés Bonfini az 1480-as esztendő történéseinél így írt a közgyűlésről: „Zágrábban a főurak királyi törvényszéket követeltek, mely bizony rövid és félelmetes. Aki e törvényszék elé kerül, lándzsa alá kell állnia; miután az ügyet a két fél előadja, akinek a fejére a lándzsát lebocsájtják, az fővesztésre ítéltetik, és azonnali kivégzéssel sújtják. Ez azért történt, mert a mágnások és a nemesek közül sokat vádoltak gyilkossággal, rablással, néhányat sikkasztással, másokat zsarolással."

28 A történetíró rossz datálásával évszázadokra, egészen Teleki Józsefig félrevezette a kutatást.

29 Hogy miféle toposzból építette fel a lándzsa alá állás meséjét, azt külföldi, talán antik forrásokból lehetne megtudni, a latrok fölötti közgyűlési ítélkezésnek Magyarországon ugyanis ekkorra már évszázadok óta jól bevált rendszere alakult ki. Az eljárás következőképpen zajlott: a közgyűlésre összejöttek legelső ténykedése az volt, hogy esküdteket választottak, akik a megye jelenlévő állandó tisztviselőivel, az alispánnal és a szolgabírákkal együtt esküt tettek az igazság megtartására, majd felsorolták, hogy kik a megye gonosztevői, az ő nevüket jegyzékbe foglalták és a közgyűlés vezetőjének átadták. A módszer az átnyújtott jegyzékről kapta magyar nevét, levelesítésnek hívták, latinul pedig a proscriptio szót használták. A jegyzékbe foglaltak közül azokra, akik nem jelentek meg a közgyűlésen, úgy tekintettek, mint bűnösökre, ezért a közgyűlés vezetője a levelesítő jegyzék összeállítóival együtt kimondta büntetésüket: bárkinek joga volt őket megölni, javaikat elvenni. A levelesítés Mátyás korában már több évszázados múltra tekintett vissza. Első nyomait még a 11. századi törvényekben talárjuk meg, majd találkozunk vele a Váradi regisztrum lapjain is, az első levelesítő jegyzék 1346-ból, Szabolcs megyéből maradt ránk.

30 Az eljárás jól kialakult rendszere, a kiállított oklevelek szigorú formulái a lényegen nem változtattak, csupán a részletekben követték a társadalom változásait. A levelesítő jegyzék fogalmát két irattípusra alkalmazzuk. Az első az a lista, amelyet a tárgyalás során állítottak össze a megyék küldöttei, a másik a formulák között kiállított, jogilag ítéletlevélnek minősülő oklevél, amely elvileg a közgyűlés vezetőjének döntési szűrőjén átment. A valóságban az ítéletlevél már nem sokat változtatott az átnyújtott listán, így az a döntés, hogy ki kerül a gonosztevők jegyzékére, többnyire a megyei nemesség képviselőin múlott. Verőce megye esetében fennmaradt a szolgabírák által összeállított jegyzék is, ez csaknem szórói-szóra megegyezik a közölt ítéletlevél felsorolásának második részével.

31 28 Bonfini 839. 29 Teleki: Hunyadiak 5. k. 133. skk. A Telekit megelőző történetírók is megemlékeztek a közgyűlésről és a Thuz-történetről, ugyanígy hitelt adva Bonfininek. 30 László in. 1., II. 4. Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp.,1904.; A nagykállói Kállay-család levéltára. Bp., 1943. I. 859. sz. A további általános megállapítások az általam összegyűjtött 32 levelesítő jegyzék feldolgozása Étlapján készültek. 31 DL 26086. Ez az egyetlen általam ismert olyan eset, amikor ugyanarról a közgyűlésről fennmaradt a szolgabírák és esküdtek jegyzéke és az ítéletlevél is. Az oklevélre Rácz György hívta fel figyelmemet, szívességét ezúton is köszönöm.