Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Hermann Zsuzsanna: Keseregjenek vétkük büntetésén. ítélet Vorösvárról és végzés Rákoson
mázasnál 28 többet jogi úton elérni már biztosan nem lehetett. Maradt a diplomáciai út. Tárgyalások és fegyverek Helyesebben, maradt a diplomáciai lépések folytatása, mert Tamás bíboros, érsek a jogiakkal párhuzamosan próbálta a Német-római birodalom fejét, I. Miksát rávenni arra, hogy alattvalóit, a stájer Stubenbergeket Császárvár átadására bírja. Sőt, élek a gyanúperrel, hogy a jogi eljárás egésze csak e próbálkozás hátteréül szolgált. Az ítéletre hivatkozási alapként volt szükség, s e funkcióját végül, sok-sok év múltával sikerrel be is töltötte. Az 1504. évi ítéletlevél kiadása után, talán még ugyanaz évben intézte II. Ulászló két levelét Miksa római királyhoz „az esztergomi bíboros úr ügyében". E címmel ellátva és keltezésüktől megfosztva másolták e leveleket a jászói premontrei könyvtárban fennmaradt, Oláh Miklósnak tulajdonított formuláskönyvbe. Többször írtunk már Felségednek, hangzik az első levél, a néhai Baumkircher Vilmos és György magyarországi várait és birtokait jogtalanul bitorlók ellen folytatott perről. Kértük, parancsolja meg nekik, hogy „fegyverzaj nélkül" adják át e javakat azoknak, akiknek azokat odaítélték, s „minthogy országlakóink közé kívánják magukat soroltatni, alkalmazkodjanak valamelyest országunk jogához, törvényeihez és szokásaihoz". Nem tették ezt, s „bár a királyi tekintéllyel és királyi erőkkel nem csekély kárukra engedelmességre lehetne és kellene szorítani az effajta makacskodókat, Felségedre és a kölcsönös békességre tekintettel" elálltunk attól, hogy ily módon hajtsuk végre az ítéletet. „Most azonban, hogy Tamás esztergomi bíboros speciális követét küldi Felségedhez azon javak miatt, amelyeket ez ország törvénye, közjoga és szokása szerint nyert el Felséged alattvalóitól, vagyis t-i Boldizsártól és Gáspártól, kegyeskedjék tekintettel lenni a bíboros úrra és igazságára", s rávenni alattvalóit, vessék alá magukat az ítéletnek, „és ne kényszerítsenek minket arra, hogy fegyverrel szerezzünk érvényt annak". A követ kitérő választ kapott, tudjuk meg a második levélből. Ez lényegében megismételte az elsőben írottakat, majd folytatta a bíboros úr speciális követének adott válasszal, amely szerint az ügyben a két király megbízottainak Sopronban tartandó megbeszélésén kell dönteni. Márpedig erre semmi szükség nincsen, hiszen „ebben az országban, amelynek bírósága alá ez tartozik, mindent teljes jogszerűséggel vizsgáltak és tárgyaltak meg", s Felséged alattva28 Ez időben, 1517. május 26-án Brandenburgi György őrgrófot hatalmazta fel a király, hogy „erővel vagy más módon" szerezze meg a Várasd megyei Kosztel várat „az ő és országai közellenségétől", Janovszki (Janoweczi) Hermanntól, majd június 29-én György őrgrófnak, varasdi ispánnak adta a várat, amelyet parancsára az ő számára jókora költséggel vett be (DL 38020-1). Varasdi ispánként azonban az őrgrófnak mindenképpen több joga volt „erővel" fellépni, mint Erdődi Péternek pusztán érdekeltsége alapján, bár az 1507. évi dekrétum, amelyre a folyamodványok és felhatalmazások burkoltan hivatkoztak, a nádorra, az országbíróra vagy a mindenkori főkapitányra „(amely tisztséget jelenleg a nádor úrral együtt a tekintetes és nagyságos Szapolyai János úr, a Szepesség örökös ispánja tölti be)" bízta a fegyveres végrehajtást.
