Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Veszprémy László: „Reddidit amissum fugiens Germanus honorem". Az 1459-es körmendi ütközetek historiográfiájához

nem azonosított, talán egy kisebb jelentőségű győztes magyar-német küzdelemre vonatkozik.

13 Hosszan lehetne még hivatkozni a témával foglalkozó azóta megjelent munkákra; a két csata egymáshoz való viszonyának rekonstruálása azóta is Teleki elképzelését követi. Elég ha a nagyobb hatású kronológiai munkákra utalunk, így Rónai Horváth Jenő Magyar hadi krónikájára, amely a kérdéses második csatát április 12. körűire Körmend vagy a Pinkafő környékére helyezi, s a legújabb Magyarország történeti kronológiája helymegjelölés nélkül április 7. és 12. közé. Az alább leírtak alapján véleményünk az, hogy Mátyás azt követően változtatott a vesztes csata megítélésén, miután tudomására jutott, hogy az ellenfél nem folytatta előrenyomulását (akár azért, mert tárgyalásokba bocsátkoztak velük, akár mert súlyos veszteségeket szenvedtek). A Frigyessel küzdő fiatal magyar uralkodó szempontjából ez valóban felérhetett egy győzelemmel, hiszen sikerült megakadályoznia a császárpárt fegyveres előrenyomulását az ország szíve, Székesfehérvár és Buda felé. Nagy Simon fontos fegyvertényével időhöz juttatta az uralkodót, aki most már a diplomácia síkján készíthette elő a megegyezést lázadó alattvalóival, majd fő ellenségével, magával a németrómai császárral. Egy ütközet megítélésében mindig marad helye a szubjektivitásnak s a számításnak. A késő római császárok olyankor is tirumphust tartottak, amikor erre nem sok okuk lett volna, vagy ugorva az időben, Karoly Róbert az 1322-es mühldorfi csatában résztvett magyar kontingensről úgy szól, mintha győzelmet arattak volna, noha az általuk támogatott III. Frigyes osztrák herceg seregét az ellenfél tönkreverte. Mátyás hirtelen elhatározása az ismert agyafúrt nagy sándori-trükkökhöz méltó, mégis ha a tulajdonképpeni vesztes ütközet Mátyásra nézve kedvező politikai következményeire gondolunk, az átértékelés—valóságtartalmát tekintve — nem járt annyira messze az igazságtól. FÜGGELÉK Mátyás levele Pálóczi László és Ónodi Czudar Simon kapitányokhoz: „Bár korábban hírt adtunk a kedvelt hívünk, Nagyságos Szentmártoni Nagy Simon főkapitány parancsnoksága alatt álló csapatok felől hozzánk érkezett újdonságokról, úgy ahogyan azon melegében hozzánk eljutottak; tegnap azonban a seregtől megbízható hírnök érkezett Felségünkhöz, aki az eseményt a történéseknek megfelelően így adta elő: mondott csapataink az ellenféllel igen kemény csatát vívtak, a mi részünkről kevesen estek el, az ellenfél oldaláról azonban számosan kardjaink áldozataivá lettek. Tekintélyes személyek nem kis számban estek fogságba, nevezett hívünk Nagy Simon kapitány kezei közé. Ezekről az újdonságokról tájékoztattuk hűségteket, kérvén s nem kevésbé parancsolván, hogy az eseményekre vonatkozó friss híreket a környező városokkal tudassátok és tegyétek számukra nyilvánvalóvá, miként ez kötelességtek is e szerint eljárván." 13 Teleki J.: Hunyadiak kora III. 135-142. Alfonz Huber hitelt adva a német nyelvű forrásoknak el is marasztalja Telekit a Körmendi csata megítélésének kérdésében. In Ausztria története. IH. k. Bp. 1901. 18-21.; Mátyás később emleget leveleiben valamiféle győzelmet. Erre Teleki J. Hunyadiak kora 140-141.; Alfréd Hoffmann a feltételezett második ütközetet június közepére datálta, szintén meggyőző bizonyítékok nélkül. In Kaiser Friedrichs III. Beziehungen zu Ungarn in den Jahren 1458-1464. Wien, 1887. 22. Legutóbb Dénes József: Körmend a középkorban, 1526-ig in Körmend története. Szerk.: Szabó László. Körmend, 1994. 59-60.